Bihari-Horváth László (szerk.): Legelőpuszták, szőlőskertek, tanyavilágok - A Bocskai István Múzeum Közleményei 1. (Hajdúszoboszló, 2016)
IV. A 18–19. századi pusztahasznosítás és hatásai
háborúk alatti gabonakonjunktúrától a Zichy-uradalom ugyanis a majorsági földterületek folyamatos bővítésével kívánta kielégíteni megnövekedett igényét a szántóföldekre. Ekkor vette kezdetét a magánkezelésű majorsági gazdálkodás kiépítése és kiterjesztése. Hosszúpályi déli határrészén, az előtte szántóműveléssel kevéssé hasznosított Fejértóipustpán elkezdődhetett a Kálló mocsarainak első, nagymértékű lecsapolása, a szikes területek feljavítása és mindenekelőtt a földművelésre is alkalmas legelő területek feltörése, gabonával való bevetése, majd allódiumhoz csatolása. 1860 és 1890 között nagy majorépítkezések folytak e területen, a külső gazdasági üzem- egységek ugyanis állandóan kint lakó cselédek bérmunkáját igényelték. A népesség és belterület viszonylatának következő periódusában, 1880 és 1900 között — az országos gabonatermelési válsággal is összefüggésben — már nagyobb arányban nőtt a település lakosságának (elsősorban a gabonatermesztést felváltó, intenzív takarmánytermelésben, dohánytermesztésben és a nagyüzemi állattartásnál alkalmazott uradalmi cselédségnek) a létszáma, mint a belsőség területe155. Amíg a század utolsó két évtizedében Hosszúpályi lakossága 2.625 főről 3.628 főre szaporodott (azaz annyival nőtt, amennyivel az 1785-1870 közötti 85 év alatt összesen), addig a belterület alig bővült néhány tízezer négyzetmétert.156 Hosszúpályi- nak ez a dinamikus népességnövekedése ekkor már jóval meghaladta a térség többi településének gyarapodását is. 1869 és 1900 között Ko- nyárnak 10,4%-kal, Pocsajnak 10,7%-kal, de még Derecskének is csak 19,4%-kal nőtt a népessége, miközben Hosszúpályinak 44%-kal! A növekedés aránya mellett Hosszúpályi a növekedés abszolútértékével is kitűnt környezetéből: Konyár kerekítve 260, Pocsaj 290, Derecske 1.430 fővel 155 A periódus egybe esett Magyarország demográfiai átmenetének kezdeti időszakával. Országszerte ekkor szűntek meg a hagyományos népesedési válságok (járványok, éhínségek), szétnyílt a demográfiai olló: nőtt a természetes szaporodási arány, csökkent a halálozások száma. 156 Ez a folyamat rávilágít arra is, hogy a 19. század utolsó évtizedeitől Hosszúpályi lakosságának egyre jelentősebb hányada tartozott az agrármunkásság azon paraszttársadalmi rétegéhez, amelynek sem földje, sem saját lakóingatlanja nem volt. A nagy tömegű cselédség számára éppen elekor épültek a helyi Lichtschein-féle nagybirtok külső majorjainak százakat befogadó cselédhá^sorai — vö. BlHARl-HORVÁTH 2008: 19. A lakásínség tényét kellően alátámasztja a következő adatsor: míg 1900-ban országosan 5.9 főre, Biharban pedig ádagosan 5.3 főre jutott egy lakás, addig Hosszúpályiban kereken 7 főre (vö.: A Magyar Korona országainak 1900. évi népszámlálása I. Szerk.: MKSH. Bp, 1902.). 52
