Bihari-Horváth László (szerk.): Legelőpuszták, szőlőskertek, tanyavilágok - A Bocskai István Múzeum Közleményei 1. (Hajdúszoboszló, 2016)
IV. A 18–19. századi pusztahasznosítás és hatásai
Ennek jogi keretét a feudális (kamarai-, magánföldesúri-, egyházi-) földtulajdon közösségi árendálása képezi. E kereten belül azonban a bérlet eredete, időtartama és feltételei szerint ugyancsak számtalan változat különíthető el. Bérföldekre a paraszti közösségeknek minden esetben a határ szűkössége miatt volt szüksége. A szűkhatárúságnak hol a természeti környezet mostohasága, hol pedig a határ nagyobb részét elfoglaló, földesúri kezelésben lévő allódium roppant kiterjedése volt az oka. Előfordulhatott az is, hogy az árjárta, kedvezőtlen természeti környezetű községeket az uraság egy szomszédos prédiumra telepítette át, ahol a lakosság új osztásban úrbéri földeket kapott, de előző (immár puszta-) határának használható részeit is tovább bérelhette. Egy-egy puszta sokszor azért került (szűkölködő) paraszti közösségek kezére, mert távol esett az uradalmi központtól, házi gazdálkodásban nem volt hasznosítható. A bérlet tárgya megoszlott művelési áganként is aszerint, hogy éppen a szántónak (egy második, vagy harmadik nyomásnak), a rémek, vagy a legelőnek (esedeg több, vagy minden művelési területtípusnak) volt híján az adott paraszti közösség. Időtartamát tekintve a bérlet érvényes lehetett bizonyos munkaidényekre (például a rétek letakarításának idejére), több esztendőre, vagy akár határozatlan időre is. A folyamatosan, hagyományossá alakult feltételek mellett bérelt puszták (vagy pusztahatárrészek) területei, bár nem viselték magukon az úrbériség jegyeit, lényegében a parasztbirtok szerves részét alkották. A pusztabérletek egy jelentős része annyira összekapcsolódott az árendáló népességgel, hogy az 1848 előtt megkötött örökváltsági egyességek értelmében utóbb át is mentek az adott népesség tulajdonába. Magát az árendát a birtokos kérhette pénzben, terményben (ebben az esetben maga a bérlet tulajdonképpen részesművelésnek tekinthető), vagy robottal, sőt több járadékfajtával egyszerre téríteni.71 A vizsgált korszakban, a 18. század utolsó harmadában a bérleti viszonyok kiterjedését erősen befolyásolta a majorsági gazdálkodásnak a mezőgazdasági deugyancsak a fóldesúmak, rendszerint rabszolga állapotú (servus), vagy eredetű népesség munkaerejére épülő, önellátó mezőgazdasági üzemeként tűnt fel és szerepelt a 14. század végéig, a pré- diumos gazdálkodás megszűnéséig. Ekkor egyes prédium-települések faluvá (villává, posessiová) fejlődtek, mások — miután a földesúri házi gazdálkodás már nem igényelt munkaerőt — elnéptelenedtek, pusztává váltak, sőt eredeti gazdasági funkciójuk helyett megnevezésük is (a 15. század második felétől már általánosan) a puszta fogalmának kifejezője lett. (Vö. Szabó 1963.) 71 VARGA 1967: 102. 28
