Bihari-Horváth László (szerk.): Legelőpuszták, szőlőskertek, tanyavilágok - A Bocskai István Múzeum Közleményei 1. (Hajdúszoboszló, 2016)
VI. Intenzív határhasznosítás, tanyás gazdálkodás a 18–20. században
időszakban, amelyben az általam kutatott külterületi lakotthelyek kialakultak, a 19. század második felében, nem alkotott egységet a mai Létavértes határa sem, hanem két részre, a létai és a vértesi határra tagolódott, melyeken több különálló tanyavilág létesült. Ezek története a 19. század elejéig nyúlik vissza. Ekkor, a Napóleoni-háborúk alatti gabonakonjunktúra idején jöttek létre a birtokos nemesség első majorjai. Ezek a monokultúrás gabonagazdaságok — kezdetben csak időszakosan — az úrbéresek jelentős munkáját (robotját) igényelték. Az 1860-as évekre már 12 kisebb-nagyobb major és tanya volt Létavértes határában (30. ábra). Többségük Vértes déli határrészére esett, de már a ligeti határokon is megjelent egy-két, jobbára állattartó tanya. A 19. században a mezőgazdaság struktúrája megváltozott, a korábban meghatározó extenzív állattartás helyébe a gabonatermelés lépett. A szántóföldek terjedésével a határ távolabbi részei is művelés alá kerültek. Az ezeken folytatott munkatevékenység azonban, a belterületi lakóhelytől való nagy távolság miatt, nem volt gazdaságos. A termények be- hordása, a takarmánytárolás, az igás állatok ellátása etc. egy gazdasági udvar kiépülését tette szükségessé. Majd a mezőgazdasági termelés belterjessé válásával, és az istállózó állattartás elterjedésével szükségessé vált, hogy valaki állandó jelleggel kint tartózkodjon a tanyán. A 19. század második felétől tehát már a bérmunkás cselédek állandó jellegű tanyán lakása is gyakori volt. A tanyavilág ezen első lakóit idővel egyre kevesebb kapcsolat fűzte a központi településhez.493 A jobbágyfelszabadítás utáni időszakban országszerte megnőtt a gabona iránti kereslet, amelynek következtében (az állattartás mellett) a tanyás gazdálkodás a gabonatermesztés irányába fejlődött, belterjesebb tanyai gazdálkodást eredményezve. A tanyás gazdálkodás legfontosabb előnye az időmegtakarítás volt. A településtől több km-es távolságban lévő tanya felé vezető út napi megtétele nem tette volna lehetővé a belterjes gazdálkodást, így az 1850-1890 közötti évtizedekben tömegesen épültek tanyák Alföld szerte. Erre az időszakra esik Nagyiéta déli határrészének (az egykori Fényes-pusztának) a tanyásodása,494 de ekkor kezdődött a Liget benépesülése is. Egyre jelentősebb munkaerő-felesleget kötöttek le a 493 LETTRICH 1968: 21-27.; vő. BlHARI-HORVÁTH 2008: 5-33., Uő. 2011a: 69-80., Uő. 2011b 494 Nagyiéta „feketeföldi” tanyáinak paraszttulajdonosai ekkor még nem laktak állandó jelleggel kint, csak a mezőgazdasági munkák idejére költöztek a tanyára. A 20. század első harmadában azonban már itt is jelentős (közel 100 főnyi) volt a kint lakó népesség. 159
