Bihari-Horváth László (szerk.): Legelőpuszták, szőlőskertek, tanyavilágok - A Bocskai István Múzeum Közleményei 1. (Hajdúszoboszló, 2016)

V. Az észak-bihari szőlőskertek hasznosítása a 18–20. században

egyes parcellák tulajdonosai tarthatták volna. Ezért a korábban nagyüze- mileg művelt telepi szőlőket kisüzemileg megművelni ugyanúgy nehéz volt, mint ahogy később a tsz-eknek is nehéz lett volna a szőlőskertek nagyüzemesítését végrehajtani (a tsz-ek ezt jobbára fel is ismerték, nem erőltették a szőlőskertek „tagosítását”).

5.3.3. A MÓDOS PARASZTSÁG SZÓT,ŐT .KAPÁSA (1949-1953)

1948-ban Rákosi Mátyás meghirdette a mezőgazdasági termelés szervezeti rendjének gyökeres átalakítását, a s^övetke^esítés programját. A kommunista párt elkezdte a paraszti magántulajdon felszámolását, majd a termelőszövetkezetek megszervezését. A kutaknak nyilvánított módos parasztoknak a 25 katasztrális holdon felül eső birtokrészüktől meg kellett válniuk. így ezeket a — viszonylagosan kevésbé értékes — területeket előbb áron alul voltak kénytelenek értékesíteni, ha pedig ez nem sikerült, (gyakorlatilag bárminemű ellenszolgáltatás nélkül) fel kellett ajánlaniuk az államnak, később a szövetkezeteknek.439 Valószínűsíthető, hogy az ekkor felajánlott, vagy elhagyott birtokrészekben nem volt jelentős a kertségi szőlőterület aránya, hiszen Eszak-Biharban a módos gazdák általában nem a borelőállítással kapcsolódtak be az árutermelésbe, kertségi szőlőterületük legfeljebb néhány száz négyszögöllel volt nagyobb a kisgazdák szőlőitől, néhány tíz hektoliterrel termeltek több bort, mint szegényebb gazdatársaik. Ezeket a (nagy- és közép-) gazdabirtokok egészéhez képest jelentéktelen kertségi szőlőket leginkább tehát továbbra is megtartották a „kulákgazdák”, a család házi borfogyasztásának a kielégítésére.

Kevésbé volt jellemző, de mégis számolhatunk azzal is, hogy a leadott-elhagyott „kulákföldek” között szőlők is voltak. Ez esetben azonban rögzítenünk kell, hogy a korszakban egyébként is súlyos problémákkal (igaerő- és géphiány, alacsony termelékenység, etc.) küszködő szövetkezetek nem tudták hasznosítani a szőlőskertekben „foltokban” hátramaradt, sakk- tábla-szerűen hol művelt, hol parlagon hagyott szőlőket, mert azok a legkevésbé sem voltak alkalmasak a nagyüzemi művelésre.440 Miután a kertek

439 Vö. DONÁTH 1977: 139.

440 Itt jegyzem meg azonban, hogy ez alól elméletileg országosan kivételt képeztek a már a szövetkezetesítés előtt is nagyüzemileg művelt szőlő telepek, melyek 1945 után kisparcellás, de összefüggő szőlőterületté (régi telepítésű, de kvázi újalapítású szplős- kertekke) alakultak át. Ezek közül ugyanis a 20 kát. holdat meghaladó méretű „szőlőskertek” több tíz (esedeg száz) újgazdáját már a ’40-es évek második felében köte137