Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 4. (Hajdúszoboszló, 2017)
A Thököly és kora című tudományos konferencia előadásai - Lovas Kiss Antal: Thököly Imre emlékezete a hagyományban
Thököly Imre emlékezete a hagyományban Lovas Kiss Antal Thököly Imre emlékezete a hagyományban Amikor a magyar történelem jelentős személyiségeiről árnyaltabb képet szeretnénk kialakítani, többnyire koruk és az utókor írásos dokumentumait igyekszünk feltárni. A levéltárak mélyén föllelhető dokumentumok kikerülhetnek a kortársak és az utókor szerzői közül is, de egy dologban mindenképpen közösek, rajtuk keresztül nem csak a hírességek tetteiről, személyiségéről kapunk képet, hanem a szerzőkről és azokról a korokról, amelyekben a véleményeket megfogalmazták. Vannak adatok, amelyek hitelességében bízunk, illetve aprólékos adatgyűjtéssel igyekszünk valóságtartalmukat ellenőrizni. Máskor viszont nem fontos a tárgyilagos egzaktság, a szájhagyományban fennmaradt történetek és adatok sokszor pusztán létezésükkel is kifejezik egy jelentős történelmi személyiség köznépi ismertségét és kultuszát. A néprajzos szakma képviselői gyakran tréfálkoznak azon, hogy Petőfi Sándor egész életét fák alatt ücsörögve tölthette volna, ha minden olyan fa alatt csak pár percet ül, amelyről a lokális hagyomány úgy tartja, hogy „Petőfi fa”, mert a költő alatta időzött. Ugyanezt mondhatjuk el Rákóczi Ferenc, vagy Kossuth Lajos kapcsán is. Ezek a helyi történetek nem a tényszerűségük, hanem az érzelmi elkötelezettségük révén nyernek fontosságot. Nem annak van jelentősége, hogy valóban ott ült-e a jelentős történelmi személyiség, sokkal fontosabb az a viszony, amely generációról-generációra továbbadja az érzelmi kötődést és az összetartozás érzését. Mindezt felvezetésképpen azért volt fontos hangsúlyozni, mert ebben a tanulmányban azokat az apró elemeket illesztem egymás mellé, amelyekből Thököly Imréről alkotott hagyományt napjainkig formálódik. Azokat az egymásra rétegzett és egymással keveredő nézőpontokat igyekszem felrajzolni, amelyek napjainkig formálják Thököly Imre emlékezetkultuszát. Talán már az eddigiekből is érzékelhetővé vált, hogy a Thökölyről szóló írásomban nem különítem el éles határok mentén a „magas kultúra” és a néphagyomány vonatkozásait. Robert Dartonnal értek egyet, aki a paraszti hagyomány és a városi kultúra éles különválasztását nem tekinti életszerűnek, mert a kultúrában gyakoriak az átadások, átvételek, 245
