Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 4. (Hajdúszoboszló, 2017)

A Thököly és kora című tudományos konferencia előadásai - Lovas Kiss Antal: Thököly Imre emlékezete a hagyományban

Thököly Imre emlékezete a hagyományban Lovas Kiss Antal Thököly Imre emlékezete a hagyományban Amikor a magyar történelem jelentős személyiségeiről árnyaltabb képet szeretnénk kialakítani, többnyire koruk és az utókor írásos dokumentu­mait igyekszünk feltárni. A levéltárak mélyén föllelhető dokumentumok kikerülhetnek a kortársak és az utókor szerzői közül is, de egy dologban mindenképpen közösek, rajtuk keresztül nem csak a hírességek tetteiről, személyiségéről kapunk képet, hanem a szerzőkről és azokról a korokról, amelyekben a véleményeket megfogalmazták. Vannak adatok, amelyek hitelességében bízunk, illetve aprólékos adatgyűjtéssel igyekszünk való­ságtartalmukat ellenőrizni. Máskor viszont nem fontos a tárgyilagos eg­zaktság, a szájhagyományban fennmaradt történetek és adatok sokszor pusztán létezésükkel is kifejezik egy jelentős történelmi személyiség köznépi ismertségét és kultuszát. A néprajzos szakma képviselői gyakran tréfálkoznak azon, hogy Petőfi Sándor egész életét fák alatt ücsörögve tölthette volna, ha minden olyan fa alatt csak pár percet ül, amelyről a lokális hagyomány úgy tartja, hogy „Petőfi fa”, mert a költő alatta idő­zött. Ugyanezt mondhatjuk el Rákóczi Ferenc, vagy Kossuth Lajos kap­csán is. Ezek a helyi történetek nem a tényszerűségük, hanem az érzelmi elkötelezettségük révén nyernek fontosságot. Nem annak van jelentősége, hogy valóban ott ült-e a jelentős történelmi személyiség, sokkal fonto­sabb az a viszony, amely generációról-generációra továbbadja az érzelmi kötődést és az összetartozás érzését. Mindezt felvezetésképpen azért volt fontos hangsúlyozni, mert ebben a tanulmányban azokat az apró eleme­ket illesztem egymás mellé, amelyekből Thököly Imréről alkotott ha­gyományt napjainkig formálódik. Azokat az egymásra rétegzett és egy­mással keveredő nézőpontokat igyekszem felrajzolni, amelyek napjainkig formálják Thököly Imre emlékezetkultuszát. Talán már az eddigiekből is érzékelhetővé vált, hogy a Thököly­­ről szóló írásomban nem különítem el éles határok mentén a „magas kul­túra” és a néphagyomány vonatkozásait. Robert Dartonnal értek egyet, aki a paraszti hagyomány és a városi kultúra éles különválasztását nem tekinti életszerűnek, mert a kultúrában gyakoriak az átadások, átvételek, 245

Next

/
Oldalképek
Tartalom