Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 4. (Hajdúszoboszló, 2017)
Muzeológia - Bihari-Horváth László - Sándor Eszter - Simándi László: Hagyományosk Hajdúszoboszlón - A Bocskai Múzeum új állandó néprajzi kiállítása
Hagyományok Hajdúszoboszlón Bihari-Horváth László - Sándor Eszter - Simándi László Hagyományok Hajdúszoboszlón - A Bocskai Múzeum új állandó néprajzi kiállítása Projekttörténet A Bocskai Múzeum a kezdetektől (1958) rendelkezik néprajzi gyűjteménnyel, melyből folyamatosan rendez állandó kiállításokat. Ezek közül az első jelentősebb „A Hajdúság népművészete” című állandó kiállítás volt, amely a Bocskai u. 21. alatt kapott helyett (1987). Ezt a kiállítást - a múzeum 2014-ben kezdődő megújulási folyamata részeként - a „Pásztorkincsek” című állandó kiállítás váltotta fel (2015). E kis költségvetésből, de nagy szellemi tőkével megrendezett modern kiállítás akár 10 évig is fennállhatott volna, ha a múzeum nem tűzi ki maga elé azt a célt, hogy egy még nagyobb és korszerűbb, komplex és interaktív néprajzi kiállítást hozzon létre. Összhangban az intézmény épülethasznosítási stratégiájával, az intézmény igazgatója 2016 évelején úgy döntött, hogy az új állandó néprajzi kiállítást a Bocskai u. 11. alatti épületben alakítja ki. így a néprajzi kiállítás térben közelebb került a történeti kiállítás (Bocskai u. 12.) és a képzőművészeti tárlatok (Bocskai u. 14.) épületeihez, vagyis leszűkítette a látogatási területet, megkönnyítve a látogatók térbejárását és a múzeum látogatófogadását. Az épület kijelölése után, 2016 első hónapjaiban hosszas tervezőmunka kezdődött, amely többek között magába foglalta a pénzügyi, szakmai-tartalmi, és kivitelezési tervek elkészítését. A pénzügyi tervezés legfontosabb része a forrásszerzésre irányult. Saját forrás csak korlátozott mértékben állt rendelkezésre, így mindenképp külső forrást kellett találni. Ezt a múzeum az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kubinyi Programjában találta meg. A program támogatása pályázattal szerezhető meg, így az intézmény fő feladata e pályázat összeállítása lett. (Már ekkor eldőlt, hogy a kiállítást két ütemben kell megvalósítani, mert az igénybe vehető pályázati forrás mértéke kisebb, mint a fejlesztés összköltsége.) A pályázat menedzsere, dr. Bihari-Horváth László múzeumigazgató 2016 áprilisára készítette el a fejlesztés első ütemének leírását és költségvetését, illetve a kiállítás forgatókönyvét. A kiállítás látványterének elkészítésével Balogh Csabát, a Déri Múzeum kiállításrendezőjét bízta meg. A pályázati dokumentumok összeállításába Nagy István törté23