Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 4. (Hajdúszoboszló, 2017)
A Thököly és kora című tudományos konferencia előadásai - Erika Cintulová: A Thököly család és Késmárk
Erika Cintulová neszánsz kőportál is. A vár tulajdonképpeni lakópalotája az udvar északi oldalán található, lovagteremmel az emeleten. Az épület földszintjén megmaradt a késő gótikus bejárat, amelynek keretét átvágott vesszők díszítik. A fennmaradó részt a reneszánsz idején átépítették és a körbefutó gótikus falat is megemelték egy emeletnyivel. A vár legértékesebb része az eredeti gótikus kápolna, amelyet az 1658-ból származó felirat szerint az alapjaitól II. Thököly István épített át, nagy gyönyörűséggel. „Új stukkókat és egy nagy síremléket készíttetett, amely méltó végső nyughelyéül szolgálhatott volna.28 A kápolna egyhajós, fiókos dongaboltozat fedi,29 mely sima pilasztereken nyugszik. A fiókos dongaboltozatot az O- és Újszövetségből vett jeleneteket ábrázoló gazdag stukkók díszítik, amely kialakulását tekintve a nagyszombati invalidusok templomában találhatóhoz hasonlít. Szerzői feltehetőleg itáliai művészek, akiket István 1657-ben hívott meg. Értékes a kápolna belső berendezése is, főként a gazdag intarziával díszített, kétüléses reneszánsz pad.30 Késmárki mesteremberek, Lang János és Kristóf munkája 1544-ből és stílusát tekintve az 1542-ből származó lőcsei stallummal rokonítható. A kápolna meghatározó eleme a hársfából faragott korai barokk, csavart oszlopos oltár, melyek között Szent Gellért, Imre, István és László művészileg is értékes szobrai láthatók.31 A kápolna falán látható a 22 évesen, 6 gyermeket hátrahagyva elhunyt Gyulaffy Mária, II. Thököly István felesége márvány sírkövének másolata. A kápolnát István a felesége számára építtette át, aki szobájából követte az istentiszteleteket. Új építmény volt az istálló és a magtár. Átalakult a kapu melletti nagy díszkert, illetve a Leibic-patakon túli másik kert is. Évekkel később az István által a felújításra költött összeget 36 000 magyar aranyban összesítették.”32 Az átépítés jelentős hatással volt a vár külső építészeti megjelenésére, amelyet egy 28 Sajnos a várkápolna oltára alatti térben egyedül csak Gyulaffy Mária lelhetett ideiglenes nyughelyét. A Thököly-féle felkelések leverését követően ugyanis császári csapatok érkeztek a várba, a sírt kirabolták és Mária maradványait szétszórták a vár udvarán. 29 Bibiana Pomfyová a Kezmarok v kontexte neskorogotickej architektúry [Késmárk a késő gótikus építészet kontextusában]; In: Baráthová, Nora a kok: К stavebnym dejinám hradu v Kezmarku, 87.) című tanulmányában „ősforrásként“ a prágai Peter Pariér által épített óvárosi hídtomyon alkalmazott egyedi boltívet tekinti. 30 Napjainkban ez az értékes tárgy a várban, a bejárati csarnokban található az 1. emeleten. 31 Blizsie vyzdobu kaplnky rozoberá vo svojom príspevku Katarina Chmelinová - Chmelinová 2014: 114-135. 32 Baráthová 2014:35. 238