Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 4. (Hajdúszoboszló, 2017)
A Thököly és kora című tudományos konferencia előadásai - Erika Cintulová: A Thököly család és Késmárk
A Thököly család és Késmárk irányították, hogy védelmezzék a várost és a környéket. A vár révén vált a város királyi erőddé.6 A Szapolyai család barátsággal viseltetett Késmárk iránt - elengedte adóit, gyarapította a városi birtokokat, segített a Szent Kereszt templom gótikus átépítésénél (1444-1498).7 Szapolyai Imre gróf8 és fivére István9 is jó kapcsolatokat ápolt a várossal. Késmárk gazdasága ebben az időszakban felvirágzott. A 15. században alakultak meg az első céhek, fejlődött a kereskedelem. 1527-ben fordultak rosszabbra a dolgok, amikor Szapolyai János10 „Késmárk várunkat, a szintén Késmárknak nevezett várossal, valamint a városhoz tartozó egyéb falvakkal és birtokokkal együtt hívének, Batthyány Ferencnek11 adományozta. (...) Az egymással vetélkedő uralkodók állandó mozgásai okozták, hogy Késmárkon 1527-1535 között összesen 13 különböző tulajdonosa volt a várnak, amitől a város szenvedett leginkább, hiszen mindegyiknek hűségesküt kellett tennie, adót kellett fizetnie és katonaságot kellett kiállítania.12 1528-ban a Kassánál elvesztett csatát követően Szapolyai Lengyelországba menekült, ahol sógoránál, Zsigmond lengyel uralkodónál talált menedéket. Itt többször is találkozott egy Laszky Jeromos nevű nemessel (1496-1541). Késmárk várát ebben az évben Szapolyai „az I. Ferdinánd ellen vívott harcokban tanúsított hűségéért” neki ajándékozta. Laszky Jeromos jó kapcsolatokat ápolt Késmárkkal. 1531-ben azonban Alsó-Luzsica helytartójának, Minkovics Miklósnak adta zálogba, aki időközben Laszky több más birtokát is elfoglalta. A két lengyel nemes konfliktusba keveredett egymással, ezért került sor I. Zsigmond lengyel uralkodó beavatkozására, aki Késmárk várát magának foglalta el. Az ügyet végül Laszky 6 Duraöínsky 1969: 72. 7 A Szapolyai család által a templom átépítéséhez nyújott segítség emlékére áll ott a Szent Kereszt templom bejárata felett a Szapolyaiak címere. 8 Szapolyai Imre (1420-1487) a Magyar Királyság leghatalmasabb főurai közé tartozott, sárosi és árvái ispán is volt, valamint Felső-Magyarország főkapitánya, az ország nádor, horvát-szlavón bán. 9 Szapolyai István (1425-1499) szepesi, sárosi és trencséni ispán, Felső- Magyarország főkapitánya, nádor volt. 10 Néhol Zápolyai Jánosként is szerepel (1487-1540). Az 1526-os mohácsi csata után, amely során meghalt Lajos magyar király, Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János csatázott a magyar trónért. A rendek egy része mindkettőt megválasztotta, s 1526- ban Szapolyait, 1527-ben Ferdinándot a Szent Koronával királlyá koronázták. 11 Batthyány a mohácsi csatában jeleskedett, zászlósúr volt, a nyugat-magyarországi Vas megye ispánja, később Horvátország, Dalmácia és Szlavónia bánja. 12 BARÁTHOVÁ2004: 7. 233