Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 4. (Hajdúszoboszló, 2017)
A Thököly és kora című tudományos konferencia előadásai - Erika Cintulová: A Thököly család és Késmárk
A Thököly család és Késmárk Erika Cintulová A Thököly család és Késmárk Késmárk városa értékes gyöngyszem a Magas-Tátra fenséges vonulata alatt, a Szepesség egyik legjelentősebb történelmi központja. Gazdag történelmével, értékes kulturális emlékeivel és sok kiemelkedő személyiségével nemcsak a régió, de Szlovákia és Közép-Európa határian túl is ismerik és nagyra becsülik. Napjainkban a város Szlovákia 18 védett műemléki városának egyike és az egyik legjelentősebb idegenforgalmi központ. Késmárk a 13. században jött létre, annak a folyamatnak részeként, amikor az uralkodótól adománybirtokot szerzett nemesi családok a hegyes-erdős területeken benépesítési céllal hívtak földjeikre idegen telepeseket. 1269-ben IV. Béla király városi jogokat adományozott Késmárknak. A település, kedvező fekvésének köszönhetően gazdasági fejlődésnek indult és a szabad királyi városok sorába lépett. „A több nemzetiség kulturális szimbiózisa, a Baltikumot a Kelettel összekötő kereskedelmi útvonal melletti kiváló fekvés és a folyamatosan gyarapodó gazdasági és politikai kiváltságok (pl. 1411-ben a szabad halászati jog, 1417-ben fakitermelési jog, 1419-ben a két országos vásár tartásának joga, 1435-ben árumegállítási jog, 1438-ban pallosjog, 146-ban címerhasználati jog, stb.) lehetővé tették a város gyors gazdasági fejlődését. Ugyanakkor még senki nem sejthette, hogy 750 éves történelme során majd összesen 13 háború hadserege vonul el a határán.1 Szabad királyi városként Késmárk közvetlenül az uralkodó alá tartozott, azonban tulajdonosa, bírája és adószedője egy személyben bármikor és bárkinek adományba adhatta a várost, a kérelmező hűséges szolgálataiért. így történt ez 1462-ben, amikor Mátyás király a Szapolyai családnak adományozta a cenzust (az adót), amelyet addig Késmárk a királyi kincstárnak fizetett, így a szabad királyi város az ő uralmuk alá került. „Amikor a 15. században a lengyel határ megközelítette a várost,2 a magyar uralkodók szüksé1 Baráthová 2004: 3^f 2 1412-ben 13 szepességi mezőváros (Igló, Szepesolaszi, Szepesváralja, Poprád, Felka, Szepesszombat, Strázsa, Mateóc, Szepesbéla, Ménhárd, Leibic, Ruszkin, Duránd) lengyel zálogba került, Késmárk város kivételével. A szepesi városok Mária Terézia idején, Lengyelország első felosztásakor kerültek vissza a Magyar Király-231
