Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 4. (Hajdúszoboszló, 2017)

Történettudomány - Nagy Iván: Semmelweis és Pasteur nyomdokain - Hajdúszoboszlóiak a magyar orvostudományban

Semmelweis és Pasteur nyomdokain bészi) annak az alapelvnek a jegyében, „hogy az állam az ország minden részén úgy a városi mint a falusi lakosság orvosi szükségletének fedezését egy ugyanazon módon kiképzett és minden bajának orvoslására feljogosí­tott orvosokkal kívánja fedezni.”46 A fejlődés legkimagaslóbb jelének tartotta, hogy megkezdődtek azok a nagyszabású építkezések, amelyek az orvoskari tanszékeknek a szükséges intézetekkel és klinikai helyiségek­kel való ellátását szolgálták.47 Ugyanakkor nem tagadta el azt sem, hogy ez a munka még korántsem fejeződött be, hiszen például Hőgyes Pasteur Intézete még ekkoriban is ideiglenesen, az Üllői úti központi épület föld­szintjén kapott helyet. Ennek ellenére bizonyos elégedettséggel szemlélte az 1867 óta eltelt évtizedek eredményeit. Az orvosi oktatásügybe befek­tetett állami pénzek - vélte - komoly eredményeket hoztak. így például az orvosi intézeteknek legalább egy részében európai szinten folyhatott az oktatás. Ezen túlmenően azt is kiemelte, hogy „önálló magyw orvosi tudományos élet és irodalom keletkezett", a magasabb szintű magyar tu­dományos eredmények már külföldön is megjelentek, sőt kialakult egy önálló magyar orvosi iskola.48 De nemcsak tanulmányt írt az orvoskarról. О szerkesztette és írta - a vallás- és közoktatási miniszter felkérésére - az orvoskar millenniumi emlékkönyvét. Ebben a vaskos kötetben részletesen, fényképfelvételek­kel, alaprajzokkal illusztrálva mutatta be az egyes intézetek történetét, közölte az oktatók életrajzát, bibliográfiáját, valamint az orvoskar aktuá­lis szabályzatait és rendeletéit. A kötetet az orvosoktatás további fejlődé­sének reményével zárta: „Ha az államnak legértékesebb tőkéje az ember: ennek egészségét és épségét lehetőleg megőrizni és fentartani az orvosi rend van hivatva tudása által. Az állam számára minél tanultabb és minél képesebb orvosi rendet nevelni, egyike lesz jövőre és marad mindenha a legfontosabb állami kulturális feladatoknak!"49 Hőgyes járványtani kutatásai Hőgyes nem csupán az élettan területén alkotott kimagaslót. Aujeszky Aladár úgy emlékezett meg róla 1932-ben, hogy életének legfényesebb diadalát, amely nevét hallhatatlanná tette a veszettség elleni küzdelemben 46 HŐGYES 1896a: 27. 47 HŐGYES 1896a: 31. 48 HŐGYES 1896a: 58-59. 49 HŐGYES 1896b: 995.

Next

/
Oldalképek
Tartalom