Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 4. (Hajdúszoboszló, 2017)
Történettudomány - Nagy Iván: Semmelweis és Pasteur nyomdokain - Hajdúszoboszlóiak a magyar orvostudományban
Nagy István szemmozgás, de az agyféltekék és az agydúcok, a látóidegek, a látótelepek, a mellső ikertestek felületes rétegeinek kiirtásával megmaradtak.31 A hallóidegek mindkét oldali kimetszésekor szintén megszűnik ez a fajta szemmozgás, féloldalinál majdnem teljesen elmaradnak.32 Ugyanezt figyelte meg a hártyás labyrinthus vizsgálatakor.33 A negyedik agykamra fenekének a középvonalban való bemetszése után a forgatási nystagmus teljesen kimaradt. Ennek megállapítása után Hőgyest az érdekelte, hogy az idegrendszernek melyik részeit kell ingerelni ahhoz, hogy hasonló hasonló, passzív bilaterális szemmozgások keletkezzenek. A mechanikai vagy elektromos ingerlés következtében létrejött szemmozgások helyei: hártyás labyrinthus, hallóidegek, 4. agygyomorfenék, Sylvius-féle zsilip és környező ikertesttáj.34 Hőgyes az asszociált szemmozgások idegmechanizmusáról szóló értekezésének harmadik közleményét, amely Az associáló centrum és centrifugál rész berendezése és működése alcímet viselte, székfoglalóként mutatta be az akadémián 1884. november 17-én. Kísérleteivel ebben arra a kérdésre kereste a választ, „hogy miféle szemizmok vannak a fejnek a tér három fősíkjában tett különböző helyzet-változásainál a két szemen egyidejű összehúzódásban?”35 Rendkívül bonyolult és nehéz operációk során, türelmes kísérletezőmunkával sikerült feltérképeznie a hallóidegek és a szemmozgások közötti kapcsolatot. Ugyanis mindegyik labyrinthus hat szemizom magvára van hatással. Rájött tehát arra, hogy keresztezett reflexívek révén kapcsolat van a szemizmok és a hártyás labyrinthus ampulláinak idegvégződései között. Megállapította, hogy a hártyás labyrinthus egyes részei mechanikus izgatás hatására eltérő bilaterális szemmozgásokat generálnak.36 Kömyey Hőgyes kutatásait értékelve megállapította, hogy ő volt az első a kísérleti élettanban, aki rendszeresen végigkövette egy bonyolult reflexműködés pályáit. Hatása módszertani tekintetben sem elhanyagolható, mivel - mint írja - az ő módszereit alkalmazta később Charles Scott Sherrington (1857-1952), valamint Magnus és iskolája.37 Hőgyes nem elégedett meg azzal, hogy nyulakon és madarakon 31 HŐGYES 1881b: 8. 32 HŐGYES 1881b: 24-25. 33 HŐGYES 1881b: 33. 34 HŐGYES 1881b: 81. 35 HÖGYES 1885: 6. 36 HŐGYES 1885:6. 37 KÖRNYEY 1955: 127-128. 130