Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 4. (Hajdúszoboszló, 2017)

Muzeológia - Bihari-Horváth László: Jelentés a Bocskai Múzeum 2017. évi munkájáról

Jelentés a Bocskai Múzeum 2017. évi munkájáról Itt kell megemlítenem, hogy pályázati munkánk három legna­gyobb eredményét olyan pályázatokkal értük el, melyeket nem a múze­um, hanem az önkormányzat adott be. Az első ilyen pályázat a „TOP­I. 2.1-15 - Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmus­fejlesztés ” című pályázati kiírásra beadott „ Magyar Szürkék Útja - kultu­rális tematikus útvonal Hajdú-Bihar megyében ” című pályázat volt, melyben a hajdúszoboszlói önkormányzat, mint egy, a megyei önkor­mányzat által vezetett, hajdúsági települések önkormányzataiból álló konzorcium tagja vett részt. A pályázat hajdúszoboszlói részét a Bocskai Múzeum dolgozta ki, s ezzel 100.000.000 forint értékű támogatás meg­szerzésében segítette a helyi önkormányzatot. A támogatásból (várhatóan 2019-ben) új múzeumi épületszárny épül, s létrejön a Fejedelmi Kincstár elnevezésű kiállítóterem, melynek legnagyobb látványossága a Bocskai­­korona hiteles másolata lesz. (Ez a támogatás tehát nem a múzeumnál, hanem az önkormányzatnál tételeződött, bár felhasználása mindenképp a múzeum javát fogja szolgálni.) A második pályázat az Emberi Erőforrá­sok Minisztériumának Kubinyi-pályázata volt, mellyel 13 millió forintot nyert az önkormányzat az új állandó néprajzi kiállítás létrehozásának II. ütemére. E pályázatot is a múzeum készítette el. (A támogatást az ön­­kormányzat átadta a múzeumnak, így az a 2017-es pénzmaradványunk része lett, felhasználása jövőre, vagyis 2018-ban fog megtörténni.) A harmadik pályázati eredmény szintén az EMMI egyik kiírásához, az ún. járásszékhely múzeumi pályázathoz kapcsolódik. Ezen a pályázaton ugyanis közel 2,5 millió forint támogatást nyert az önkormányzat a mú­zeum műtárgy védelmi környezetének fejlesztésére. (Ezt a pályázatot is a múzeum írta, és ez a támogatás is átkerült az intézményhez, s ugyancsak 2018-ban kerül felhasználásra.) A kiadásokat tekintve a személyi juttatások és járulékkiadások ér­téke volt a legnagyobb, meghaladta a 17 millió forintot. Dologi kiadások­ra idén 11,8 millió forintot költöttünk. A beruházások (eszközbeszerzé­sek) értéke 8,5 millió, a felújításoké pedig 10,4 millió forint volt. Tárgyi feltételek A múzeum által hasznosított négy épület összesített alapterülete megkö­zelíti az 1100 m2-t, az épületekhez tartozó udvarok pedig meghaladják a 2100 m2-t. Ezek karbantartását, takarítását, gondozását úgy látja el a mú­zeum, hogy nincs sem karbantartója, sem takarítója, sem udvarosa. Ha nem lenne a közmunkaprogram, melynek keretében 2017-ben 5 fő végez­9

Next

/
Oldalképek
Tartalom