Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúszoboszló, 2016)
A Bihari Réven folytatott kutatás eredményei - Nagy István: Történelmi és irodalmi emlékhelyek Réven
Történelmi és irodalmi emlékhelyek Réven századát feleskette az új magyar törvényekre79, majd október 6-án érkezett Pozsonyba, és néhány nap múlva Pestre vezényelték. Bersek szervezte meg huszárezredének Magyarországra szökését, első csoportjaik október utolsó napjaiban indultak el Galíciából.80 November végén kapott újabb feladatot, a hazaszökött - egyébként főként szlovák legénységből álló - Coburg-huszárezred újjászervezését. Az újdonsült ezredparancsnokot ekkor léptették elő őrnaggyá. Az újjászervezés Soroksáron, Kecskeméten és Nagyszalontán folyt.81 1849 januárjában Nagyszalontán állomásozott, ahol Rozvány György házában szállásolták el. Itt ismerkedett meg a 20 éves Rozvány Erzsébettel, aki - édesanyja közbenjárására - a huszárőmagynak ígérte kezét. Házasságot nem kötöttek ekkor, mivel Berseket elvezényelték a településről.82 1849 februárjában 300 huszárral érkezett meg a felső-tiszai I. hadtesthez, amelynek Klapka György volt a parancsnoka. Itt csatlakozott hozzá ezredének két újabb, Galíciából érkezett százada. A tavaszi hadjáratban már - 1849. február 26-án kelt kinevezésének megfelelően - alezredesi rangban harcolt, és részt vett katonáival a tápióbicskei, isaszegi, váci és nagysallói ütközetekben. A harcokban kitűnt bátorságával. Nagy-Sándor József tábornok április 19-i, a hadsereg-főparancsnokságnak a nagysallói ütközetről tett jelentésében kiemeli Bersek hősiességét: „A 2. és a 8. huszárezredek parancsnokai, Pikéty ezredes és Bersek alezredes különös érdemeket szereztek maguknak azáltal, hogy a legnagyobb golyózáporban 500 méter távolságra előrenyomultak, sőt egy ellenséges üteget visszavonulásra kényszerítettek.”83 Hamarosan újabb bravúros haditettet vitt véghez. Április 26-án Bersek Oszőnynél két század huszárral elfogott egy osztrák vértes gránátos osztályt. Tettének jutalmául Görgei Artúr a harctéren babérkoszorús érdemrenddel tüntette ki.84 85 A hadi sikerek következtében május 12-én ezredessé léptették elő.87 Ott volt Buda ostrománál, majd a júniusi Vág menti harcokban, de ezt követően - betegsége miatt - a tényleges 79 Rédvay 1941: 66., Bona 1984: 396. 80 Kedves 2008: 220 81 Bona 2005. 82 SÖPTEI 2008: 33-34. 83 Farkas 1998. 84 SÖPTEI 2008: 34. 85 Bona 2005. 241