Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúszoboszló, 2016)

Iparművészet-történet - Agárdi Lajos: A szoboszlói református egyház klenódiumai

A SZOBOSZLÓI REFORMÁTUS EGYHÁZ KLENÓDIUMAI Keresztelő kancsó Valamilyen fémötvözetből készült, színe ezüstös. Formája és díszítmé­nyei klasszicizálóak. Fonadékra emlékeztető sávból emelkedik ki a kancsó öble. Vállán ismét a fona­dék hatását keltő díszítő sáv és a vízszintes hangsúlyt kiemelő perem fut körbe, majd a karcsú nyakban elkeskenyedik, itt ugyancsak az említett díszítősávot találjuk. A kancsó szája újra kiszélesedik. A fül és a száj ívesen emelkedik, majd a kancsó kiöntőjénél ellapo­sodik. A száj hátsó szakaszához kapcsolódik az elegáns megjelené­sű fül, mely enyhe „S” görbülettel illeszkedik a kancsó két pontjához. A fül felül kettéágazik és az „S” görbület mögött haladva, a nyak magassá­gában rákunkorodik a fülre, biztosabbá téve ez által az ujjak helyét és a kancsó fogását. A kancsó felületén apró foltok, szennyeződések vannak. A kancsó talpa megrogyott. A talp illeszkedése a kancsóhoz deformált. A száj, bár jóval kisebb mértékben, de ugyancsak deformálódott. Jelenleg is használatos. Magassága: 18,3 cm, talpának átmérője 8,8 cm. Keresztelő tál A tál peremén, a kancsóéval megegyező, fonadékot utánzó, sáv fut végig. A tál belsejében íves, kiemelkedő kis perem fut körbe, mely biztosítja a kancsó pontos helyét. A tárgyon apró foltok, szennyeződések vannak. Magassága: 1,5 cm, átmérője 18,2 cm. Szecessziós tál A fém tál lábaiból, a hosszanti oldalakra a tárgy formáját meghatározó, lombos ág hajlik. A lábak és a hosszanti oldalak íves hajlattal kapcsolód­nak egymáshoz, míg a rövidebb oldalak szögletes záródású fülekben végződnek. A fülek belsejében két-két naturalisztikus megmunkálású virág van. A tál belsejének oldalaira stilizált kosárra emlékeztető mintát véstek. A tál alján egy 4562 (?)-es sorszám felett három pecsétet látunk. 103

Next

/
Oldalképek
Tartalom