Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúszoboszló, 2015)
Néprajztudomány, kulturális antropológia - Lovas Kiss Antal: A hajdúszoboszlói lovas reprezentáció hagyománya
A Hajdúszoboszlói lovas reprezentáció. .. A bandérium lényegében a megalakulását követő tíz évben élte a virágkorát, a háború alatt jelentős veszteségeket szenvedett el. A háború után újjáalakulva még négy évig működött Béres Lajos vezetésével (5. kép). Sikerült a kevésszámú megmaradt hajdúruhával felszerelni egy kisebb létszámú csapatot, mely még így is dísze lett az 1946. évi debreceni és az 1947. évi szoboszlói aratóünnepségeknek. A második világháborút követő legjelentősebb esemény, amin részt vettek a Debreceni Kossuth téren megrendezett ünnepség az 1848-as szabadságharc 100. évfordulója alkalmából. Az 1949. augusztus 6-7 között Hajdúszoboszlón rendezett lovasversenyen, majd az augusztus 20-i ünnepi rendezvényen még nagy sikerrel szerepeltek. Ezt követően azonban bejelentették a bandérium feloszlását. Az utolsó rendezvényükről az alábbi módon ír Hetey Sándor György: „... Egymásután érkeztek be a környező helységekből a lovasok, fogatok csoportjai. Szoboszló adta a legnépesebb induló mezőnyt, de nem sokkal kevesebbet Balmazújváros, kik zárt oszlopokban vonultak át a városon a verseny színhelyére, a repülőtérre. Hajdúböszörmény, Nádudvar, Földes, Kába, Tetétlen is szépszámú lovascsapattal érkezett. ... Kezdődött a verseny, megindult a lovasok és fogatok színpompás oszlopa, hogy elvonuljon a lelkesen ünneplő közönség előtt. Elöl pompás kilenc ménen a méntelep trombitás csoportja az öreg Molnár János vezetésével, lovasindulót fújva. Utána 40 táncoló, büszke járású paripán a lovashajdúk leszármazottai, 40 csillogó szemű parasztifjú, majd a fogatok hosszú sora. ” A megváltozott politikai viszonyok között, a bandérium feloszlásának hátterében eszmei okok is fellelhetőek. A lovas hajdúk kollektív nemességének emléke vagy a gazdag parasztfiatalok lovas díszelgése nem állt összhangban az új vezetés ideológiájával, a bandérium nem tükrözte többé a helyi társadalomról kifelé vetített képet. Később az erőltetett iparosítás idején pedig egyenesen a múlt meghaladott világát látta a lovas alakulatban a hatalom. Eltűntek azok a társadalmi szervezetek és csoportok is, amelyek a bandérium működését finanszírozták. Mivel a bandérium díszelgése mindig a városi reprezentáció része volt, most érzékenyen érintette a lovas szerveződést, hogy a város vezetése sem támogatta őket, ezért 1949-ben kénytelenek voltak bejelenteni a végleges feloszlásukat.1 ? 15 15 Hetey 1988: 183. 37