Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúszoboszló, 2015)
Irodalomtörténet - Vida Lajos: Szép Ernő hajdúszoboszlói kultusza
Szép Ernő Hajdúszoboszlói kultusza A Ballet elbeszéléskötetében 1938-ban egy nagy visszautazásra indul a gyermekkor és az ifjúság világába. Minket ebből az időutazásból most igazán az érint meg, amelynek végállomása Hajdúszoboszló. Két fiú címszó alatt találjuk debreceni diákéveire emlékező elbeszélését. Benne két fiú barátságának megtalálását. Az ellenséges, a szoboszlói apának árulkodó F. Kiss Árpád, egyeki születésű diákról kiderül, hogy tiszta szívű becsületes gyerek, aki úgy szereti a vele egy albérletben lakó társát, hogy örökharagot tud színlelni, ha ezzel megmentheti a lezülléstől. Az élet olyan, mint a Lánchíd elbeszélésének színhelye a főváros, de az emlékek, a boldog, sikeresebb életért fölszálló sóhajok, az alföldi kisvárosból jönnek, s az onnan érkező anyai szeretet ment meg az öngyilkosságtól egy fiatal életet. A Felnőtteknek című életrajzi regénye, vagy inkább novellafüzére, a legteljesebb, de egyúttal az utolsó olyan mű, melynek kohézióját Hajdúszoboszló adja. A művet 1941-ben, majd 1942-ben adta ki a Hungária Kiadó. „Az én hazámban Szoboszló a legédesebb” - kezdi a történetek mesélését, az apjáról, anyjáról, a gyerekkoráról, szokásokról, játékokról, szoboszlói emberekről, Istenről, a Kösiről, szagokról meg ízekről, természetesen a nyalánkságról, hogy végül feltegye a kérdést: Jóknak születtünk-é vagy rosszaknak. Egy színes és dinamikus tablót rajzol szeretett városáról, melyet az úgy hálált meg, hogy 1988-ban kiadta. Nem került sorra Szép Ernő minden emléke Szoboszlóról, nem szóltam olyan novellákról, mint a Kakucsi, vagy az Egyenes Éliás aláírja a váltót, vagy azokról a kis újságcikkekről, amelyek 1914 és 1917 között a Sokminden, az Élet, halál, a Kenyér címen kiadott kötetekben vannak, sokszor csupán egy-egy sor erejéig. Azokról sem szóltam, melyeket a II. világháború után a Haladás, a Színház, a Világ, a Szivárvány, az Új idők, vagy akár a Ludas Matyi lapjain megírt. Beszélt Hajdúszoboszlóról a rádióban a Szép Ernő itt rendel, vagy a Szép Ernő hangja című műsoraiba. S talán egyszer kibontogatja valaki kéziratait az OSZK kézirattárában, hogy beszámoljon Hajdúszoboszlóról. III.Szép Ernő hajdúszoboszlói kultusza A világháborút megelőző évek, a zsidótörvények, majd a zsidók üldöztetése és deportálása, a háború borzalmai szörnyű szenvedéseket és tragédiákat hoztak a családra. Szép Ernő 1936-ban még sikeres és népszerű író, darabjait egy időben három fővárosi színház játssza. 1937-ben megjelenik két mesekönyve: a Mátyás király tréfái, és az Édes, 1938-ban az 351