Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúszoboszló, 2015)
Történettudomány - Nagy István: „Az üllő és kalapács közé jutottunk…” – Thököly Imre alakja a magyar történetírásban
Nagy István helyét” az államalakulatban, mivel a Habsburg-udvarnak létérdeke volt a béke fenntartása. Végül kijelenti, a kiegyezések bizonyították, hogy „kölcsönös engedményekkel és lemondások segítségével össze lehet egyeztetni a Habsburg-udvarral kötött kompromisszumokat a magyar rendi állam legalapvetőbb érdekeivel.”94 95 Összegzés Ahogyan az a bevezetőben is megfogalmazódott, jelen írás keretei között nincs lehetőség arra, hogy Thököly Imre alakját a magyar történetírás valamennyi ideológiai és módszertani irányzatán keresztül mutassuk be, ahogyan arra sem, hogy megvizsgáljuk, egy-egy történész életművén belül, milyen átalakuláson ment át a „kuruc király” értékelése. Mégis az előzőekben áttekintett anyag is lehetőséget ad néhány következtetés levonására. Önmagában Thököly és az általa vezetett kuruc felkelés csak kivételes esetben keltette fel a történészek érdeklődését, hogy azt monografikus formában dolgozzák fel. Ha a szakfolyóiratokban megjelent egy-egy részterület feldolgozását szolgáló szaktanulmányokat nem vesszük figyelembe, akkor az olvasók jobbára csak összefoglaló történeti művekből tájékozódhattak a „kuruc királyról”. Ezekben a XVII. század utolsó harmadában kibontakozott kuruc mozgalom a Rákóczi- szabadságharc előképe és/vagy beilleszkedik a század Habsburg uralkodók ellen folytatott küzdelmeinek sorába.9' Igazat kell tehát adnunk a fentebb már idézett Nagy Lászlónak, aki a „históriai félámyék” fogalmával jellemzi az egykori hadvezér helyzetét a történetírásban. A XIX. század második felének magyar történetíróit elsősorban a rendi politizálása, az abszolutizmussal szembeni rendi ellenállás, tehát Magyarország belpolitikai helyzete érdekelte. A nemzeti romantikus történelemszemlélet jegyében fogant művek kiemelten kezelték az önállóságért, az idegen befolyás ellen folytatott harcot. Ezen kívül nagy hangsúlyt fektettek Thököly jellemének bemutatására is. A tehetséges ifjút szinte mindenki született vezérnek tartotta, de nem tagadták le emberi gyarlóságait sem, melyek között a mohóság, hiszékenység, önzés, gőg szerepeltek a leggyakrabban. A szakmailag megalapozatlannak vélt értékítéletekkel szemben azonban ekkoriban is megvédték, elsősorban az 94 PÁLFFY 2015: 64. 95 Benczédi 1979: 337., PÁLFFY 2012., PÁLFFY 2015: 51-54. 224
