Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúszoboszló, 2015)
Történettudomány - Nagy István: „Az üllő és kalapács közé jutottunk…” – Thököly Imre alakja a magyar történetírásban
Nagy István ságai, erőszakos módszerei. Mindez arra utal Benczédi szerint, hogy Thököly „határozott és célratörő egyéniségével” a centralizáló irányzat jelent meg a kuruc mozgalomban. Állama nem abszolút, hanem rendi monarchia volt, mivel szándéka szerint a rendekkel közösen kormányzott. A kutató megállapítja: „...Thököly államéletének legsajátosabb feszültsége éppen abból származott, hogy a helyzet követelte fejedelmi központosító politikát neki egy olyan társadalmi közegben kellett végrehajtania, amely a saját immanens törvényei szerint folyamatosan a rendi anarchia tendenciáit termelte ki magából.”37 A felkelésben sajátos hazai kísérletnek tekinti egy Habsburgoktól független, „saját feltételeiből sarjadó önálló magyar állam megteremtésére”, melynek tendenciái a központosított rendi monarchia kiépülése felé mutattak. A kísérlet kudarcának oka külső, a török orientáció. Véleménye szerint Thököly hibát követett el a török Bécs elleni hadjáratának támogatásával, de 1682 előtti török kapcsolatáért méltánytalan hibáztatni. Az 1670-es évek végén Thököly jobban hajlott a Habsburgokkal való kiegyezésre, de a francia és a lengyel kapcsolatok elakadásával kényszerült arra, hogy a törökkel szorosabb szövetségre lépjen. Benczédi Thököly fejedelemségének fennmaradási esélyeit vizsgálva Felső-Magyarország periférikus helyzetére, köztes jellegére hívja fel itt a figyelmet. Ebből kiindulva Thököly és környezete joggal számíthatott arra, hogy területe a töröktől Erdélyhez hasonló vazallusi státust kap. A tartós fennmaradás esélyét a két nagyhatalom közötti status quo megőrzése garantálta volna. Thököly önmaga ellen cselekedett, amikor támogatta Bécs török ostromát, mert ezt az erőegyensúlyt borította fel. Kudarca erkölcsileg is bukást hozott, mert a rendi anarchia erősödött, a kuruc hadak pedig káoszt, rendetlenséget teremtettek az országban. Végül emiatt vált a felkelés, írja Benczédi, a magyar történelem ellentmondásos fejezetévé, melynek „pozitív magját” a rendi monarchia felé mutató tendenciákban látja. Újdonságnak tekinthető, hogy az 1960-1970-es évek kutatásai nem csupán a magyarországi belpolitikai helyzetet elemezték, hanem az európai politika kontextusába helyezték a Thököly-felkelést. Köpeczi Béla terjedelmes könyvben mutatta be, milyen kép alakult ki Thökölyről a korabeli nyugat-európai közvéleményben a franciaországi és francia nyelvű hollandiai sajtótermékek, irodalmi alkotások alapján.38 A kötet 57 58 57 Benczédi 1979: 342. 58 Köpeczi 1976. 212
