Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúszoboszló, 2015)
Néprajztudomány, kulturális antropológia - Simándi László: „Páros kiskés a zsebembe, de éllës!” – A régi debreceni késesség, és hagyományos debreceni bicskatípusok a Déri Múzeum és a Bocskai István Múzeum gyűjteményében
Simándi László reszelő ára is kétszeresére emelkedett, ezért új árakat szabtak meg a debreceni mesterek is. így a „csupa apró fekete nyelű kis legyen 4 garas”, „a közép rezes nyelii apró és rákot nyelű legyen 5 garas”, „a borított végű kis legyen 70 dénár”, „a fekete mészáros nyelű kis legyen 40 dénár ha gombos 8 garas”, „a rezes mészáros ha vastag réz minta benne 10 garas”, „a vastag rezes mészáros tehát 12 garas”? Aki pedig ez ellen árult és olcsóbban adta, 2 forintnyi büntetésben részesült. Viszont az özvegyek és a külső kezeskedők kedvezményben részesültek az új árakkal szemben. Ecsedi Istvánnak is vannak adatai erről a korszakról: „1758. kés hüvelyestől 40 pénz volt, ma 5-6 korona”? A céh ezen irataiból az akkoriban készített késtípusokról is információkat kapunk. A XIX. században újra felfutott a késművesség a cívisvárosban, 1873-ban harminc- három késkészítő tevékenykedett Debrecenben, s külön utcában is működtek. Ez idő tájt alakulhatott ki a két, jellemzően debreceni bicskatípus: az ún. farvillás- és oldalvillás, más néven párosbicska. A debreceni késesek tehát ellátták a cívisvárost és környezetét késekkel, bicskákkal, a két híres modell is elterjedt lehetett a Debrecen vonzáskörzetébe tartozó területeken. A Hortobágy pásztorai is különösen kedvelték ezeket a késeket: „ Evőeszközben a pásztor igen rátartó. [...] Csillagos bicskáját nagy gonddal vállaltatja a debreczeni késesnél. Hatalmas pengével, erős nyakkal láttatja el a nyúzáshoz; farvillásnak vagy ódalvillásnak csináltat■ „ 4 ja ■ Mindkét típus lényege, hogy egybeépíti a korábban két különálló evőeszközként létező kést és villát, pontosabban a bicskát és a villát. Ez az ötlet valószínűleg nem debreceni késművesek fejében fogant meg, hiszen tudunk olyan úti készletekről, melyek ezeknek a típusoknak az előzményei lehettek. „A hortobágyi pásztorok közt divatos, mesterember csinálta, összecsukható villáskés (páros-kés) a csizmaszárban hordható evőeszköz továbbfejlett alakja”? A néprajzi szakirodalmat böngészve további adalékokat is találunk ezzel kapcsolatban: „ 1855-ben a háromszéki Kézdipolyánon katonacsaládok lányainak hozományában „ egy tucat plékanál, hét pár késvilla”, illetve „egy tucat késvilla” szerepelt. A késvilla terminussal, valamint a 19. században ugyancsak használatos pároskésszóösszetétellel jelölt tárgy formájáról biztosat nem tudunk. Le2 HBML IX.17. Debreceni Késcsináló Céh iratai, 1674-1870. 3 Ecsedi 1914:225. 4 Ecsedi 1914:150. 5Bátky 1941: 98. 106
