Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúszoboszló, 2014)

Néprajzi szaktanulmányok - Zákány Marianna: Református temetkezés Derecskén

Zákány Marianna Református temetkezés Derecskén* Bevezetés Dolgozatomban a derecskéi református temetőket és a temetkezést muta­tom be. Azért ezt a témát választottam, mert korábban ezt még senki sem dolgozta fel részletesen és egy 2007-ben megjelent rövid leírás szerint a derecskéi református temetők helyi sajátosságokkal rendelkeznek, ami kíváncsivá tett. Céljaim közül a legfontosabb, a még fellelhető, legkoráb­bi adatokból kiindulva bemutatni a temetkezésben, a temetők rendjében, képében évszázadok alatt kialakult változásokat. Ezen kívül a sírjelek és a mintakincs változatosságának, változásának bemutatása, valamint szel­lemi örökség még élő darabkáinak összegyűjtése. A témát öt fejezetre osztva dolgoztam fel: "A református temetők leírása", "Temetkezés az 1960-as évek előtt és után", "Fejfák és sírkövek", "Mintakincs, sírfelirat­ok", "Babonák, hiedelmek". A kutatást a szakirodalmak feldolgozásával kezdtem. A temetkezéssel, vagy annak bármely területével foglalkozó, forrásanyagban nincs hiány.* 1 Ezek jó alapot adtak a témához, és egyes fejezetek esetében igen nagy segítségnek bizonyultak.2 A dolgozat szer­kezetét első sorban Balassa Iván és Kunt Ernő munkái segítségével épí­tettem fel. Amiatt viszont, hogy a téma kizárólag a derecskéi temetkezés­re szorítkozik, csak az általános, de a városra is jellemző anyagot hasz­nálhattam, ami elég kevésnek bizonyult, és a Derecske történetét feldol­gozó művek is csak "morzsákat" tartalmaztak a témához. Ezek közül két irodalom, és egy a város történetét feldolgozó "fénykép gyűjtemény" bizonyult valamilyen szinten használhatónak.3 Ezért a dolgozatom anya­* A tanulmány a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszékén készült, szakdolgozatként, témavezető: Dr. Nagy Éva. 1 Többek között: Balassa Iván, Kunt Ernő, Novák László Ferenc, Zoltai Lajos, Hoppál Mihály, stb. munkái. 2 "Temetkezés az 1960-as évek előtt és után"bevezető szövegrésze szinte teljes egészében az irodalmak segítségével készült,ezen kívül a "Fejfák és sírkövek",és a "Mintakincs, sírfeliratok" fejezeteknél is rendkívül hasznosnak bizonyultak. Lásd még BARTHA 1980; Uő. 2007. 3 Szendrey István-Nyakas Miklós: Derecske története, Farkasvölgyi Győző-ifj. Nagy József-Nagy József: Helytörténeti olvasókönyv, amelyben a derecskéi temetőkről egy rövid leírás, és sírfeliratok gyűjteménye található, és Szőllősi Imréné-Rékasi Attila: Derecske története képekben című munkái. Ez utóbbiból a második, Temetkezés az 1960-as évek előtt és után című fejezethez fotókat is felhasználtam. 201

Next

/
Oldalképek
Tartalom