Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúszoboszló, 2014)

Történeti szaktanulmányok - Nyakas Miklós: A hajdúk felkelése és a letelepítő Bocskai

várában két hajdúkapitány, Seölősy (Szőlősi) Mihály és Fekete János, négy hajdúkapitány megbízásából, Lippay Balázs uram, Dengeleghy Mihály uram, Ibrány Ferencz uram és Szénássy Mattias uram követeként megkereste Bocskait és szövetséget ajánlott a „Magiar Nemzetnek szeretetikér is", s a vallási sérelmek miatt is Bocskainak. Kikötvén, hogy a török közé Bocskai a hajdúkkal nem megy, sőt, igyekszik a törökkel békét kötni. Erre feltételrendszerre Bocskai esküt tett: „Atia Fiú és Szent Lélek, tellyes Zent Háromságh egy bizony Isten" úgy segítse.10 A hitle­vélből egyértelműen kiderül, hogy Bocskainak igaza volt, amikor az állí­totta, hogy a hajdúk keresték meg őt, s nem fordítva. Ezt az állítást szinte valamennyi modernkori történész politikai „furfangnak" minősítette, két­ségbe vonta azt, s az ellenkezőjét állította. Egyébként a fent név szerint említett hajdúkapitányok ugyanazok, akik egy nappal később Bocskainak hasonló hitlevelet adtak. Mindez annyit jelenti, hogy a felkelés kezdeteit, s a hajdúk és Bocskai kapcsolatait át kell értékelnünk. Az e csatában résztvevőket Gyulaffy Lestár 2000 főre tette, a csa­ta után átálltakat pedig 7800-ra, amely el is fogadható. Biharban továbbra is maradtak fegyveres hajdúk, márcsak Várad zárolása miatt is. A váradi főbíró Kerekiből kér oltalomlevelet Bocskaitól, mondván „igen fosztnak- dúlnak bennönket, kiváltképpen az pápista religion levő attyánkfiait..." Választ kell adnunk arra a kérdésre is, hogy a hajdúk milyen felté­telek mellett fogtak fegyvert! Nem hihető, hogy Bocskai már ekkor föl­det, letelepítést ígért nekik. Jól tudhatta, hogy akik belenőttek a hajdú­ságba, s akik magukról írták, hogy gyermekségük óta „karddal keresték a kenyerüket", ez nem lett volna egyértelmű. Értékeit mozgósítva „ajándé­kokat" küldött a hajdúk magatartását meghatározó kapitányoknak, és zsoldot, „sákmánt" ígérhetett a közkatonáknak. Megbízottai hivatkoztak a hajdúk protestáns voltára, állítván, hogy Belgiojoso amiatt üldözi uru­kat, mert az nem akar katolikussá lenni. Azt híresztelte, hogy a császár mindenkit katolikus hitre térít, és aki ellenkezik, azt kiirtja - panaszolja elképedve Belgiojoso. A helyzet tehát ténylegesen az lehetett, hogy a sokat próbált haj­dúvezérek az azonnali és kézzelfogható „zsákmány" reményében állottak Bocskai mellé, állandó zsold ígéretével, s a ténylegesen megvalósuló jutalmazás, a megnemesítés és letelepítés ekkor bizonyosan nem került 10 SA Presov Státny Archiv-Pobocka Presov. Fond Drugeth Humenné. 1604. okt. 13. Eredeti. Az irat fényképmásolatát Papp Sándornak köszönhetem. Sokat mondó, hogy az irat a Homonnai levéltárból került elő. 248

Next

/
Oldalképek
Tartalom