Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúszoboszló, 2014)

Néprajzi szaktanulmányok - Zákány Marianna: Református temetkezés Derecskén

A szövegek első szám első személyben íródnak, amikor a halott búcsúzik, vagy a családtagjaihoz szól, és első szám harmadik személyben a gyászolók fejezik ki bánatukat, érzéseiket. A kompozíció már csak az adatokra korlátozódó szöveg elrendezésében is megmutatkozik. A sírje­leken a különböző tartalmú szövegeket áldásformulák fogják közre. A kezdő és záró formulák funkciója hagyományos, nem cserélhetők fel. A kezdők szinte kivétel nélkül rövidített alakban szerepelnek.123 124 Derecskén szinte kizárólag az "ABFRA" rövidítés használatos, de találunk példát az "ABFRAT" változatra is. Az újabb sírköveken ez a formula rendszerint elmarad, és gyakran a szöveg lezárását is másként oldják meg. Míg ko­rábban a "Béke porai(k)ra!; Béke lengjen poraik felett.; Nyugodjanak békében." záró sort alkalmazták, addig a kutatás idején ezeken kívül gyakran találkozunk a "Soha nem feledünk!; Találkozunk; Emléke szí­vünkben örökké él." stb. változatokkal is. A feliratok a műkő sírkövek kivételével minden esetben az adott anyagból készült sírjelekre közvetle­nül kerülnek fel, míg az előzőnél egy vékony márvány lapra vésik az írást. Nyomtatott és folyó írást egyaránt alkalmaznak. V. Babonák, hiedelmek A kutatás idején a romák körében még rendkívül erősen élt jó néhány hiedelem, babona a temetéssel és a halottal kapcsolatban.12,1 A legna­gyobb félelmük, hogy a halott lelke visszajön. Ennek elkerülése érdeké­ben több óvintézkedést is tesznek. A megboldogult lelki nyugalmának elérése érdekében az egyik legfontosabb, eszköz a virrasztás. Az asszo­nyok jó adag étellel és itallal készülnek, mivel a rokonság és az ismerő­sök a halottas háznál gyűlnek össze. Ezt kortól, nemtől függetlenül min­denkinek be kell tartani. Az elhalálozástól a temetésig tart a virrasztás, ami akár egy hét is lehet, ezért rendkívül kimerítő. Az elhunytat az asz- szonyok öltöztetik fel. Annak érdekében viszont, hogy a halott lelke ne járjon vissza a cipőt nem szabad ráadni, de a koporsóba mellé kell he­lyezni, hogy ott legyen, ha "szüksége van rá". Ellenkező esetben a lelke visszajön. Az adatközlők elmondása szerint a nemrégiben elhunyt B.I.-né esetében ez be is következett. A családtagok úgy jártak el ahogy kellett, de mire kiértek a ravatalozóhoz a Temetkezési Vállalat munkatársai ráad­ták az elhunytra a cipőt. A családfő nem sokkal később látni is vélte az 123 Maijai-Bartha 1980: 274-275. 124 Lásd még Bartha 1985b 239

Next

/
Oldalképek
Tartalom