Szekeres Gyula szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 11. (Hajdúböszörmény, 2008)

Prím József - Szabó István: Hadik András gróf szablyájának rekonstrukciója

Hazánkban a kardoknak a harcfegyverek történetében mindig kiemelkedő szerepe volt. A kard

5 és a szablya

6 talán a legősibb vágófegyver. Az elmúlt évszázadok alatt a divat és a harcmodorok változása következtében, mint minden fegyvernek, a szablyának és a kardnak az alakja is változott, főként a célszerűséget követve. A kard, illetve kardpenge készítésére fémet használtak. Őstípusának a bronzkorban készült kardokat tekintjük (i.e. 3000-1000), melyeket öntési eljárással gyártottak. Ezek voltak a bronzkardok. A Kárpát-medence területén a kard a késői bronzkor (i.e. XII-VIII. sz.) végén jelent meg. A sokszor művészi kivitelű bronzkardokat az ekkor már katonai demokráciába szerveződött, ismeretlen lakosság készítette. A kard kifejezetten harci fegyver, abban az értelemben, hogy első típusaitól kezdve katonai célra készítettek, vadászfegyver elődje nem volt, erre a célra később sem használták. A vaskorszak beköszöntével (i.e. I. évezred) még egy ideig bronz a kard alapanyaga, csak a IV. század elején nyugat felől érkező kelták honosították meg a vaskardokat

7. A vas - tulajdonságainál fogva (keménység, rugalmasság, él tartósság) - lassan kiszorította a bronzot, és napjainkig meg is maradt a kard alapanyagául. Korábban vas olvasztása földbeásott gödörben történt, a huzatot a gödör aljáról induló vízszintes csatorna biztosította. Az úgynevezett szélkohó hőmérsékletét kézi fújtatóval növelték. Tüzelőanyagul a faszén állt rendelkezésre. Mivel ez nem biztosított minden esetben elegendő hőt az olvasztáshoz, a keletkezett bucavasat gyors kalapácsütésekkel tisztították meg a salak nagy részétől. A szivacsos bucavas tömböt ezután üllőre helyezték, és ott kalapácsütésekkel tömörítették, tisztították tovább.

8 A kovácsolás - mely a pengekészítés alapja, és amely több ezer éves hagyományokra tekinthet vissza - szinte napjainkig alig változott, azonban előfordult, hogy öntési eljárással is készült, jórészt kényszerűségből. Az öntéssel legyártott pengék minősége gyengébb volt a kovácsoltakénál. A fegyver előállítása a szerszámkovács feladata volt. A kovácsolás komoly fizikai erőkifejtést igénylő müvelet. A kardkészítés mestersége, mint a régi időkben minden szakma, általában apáról fiúra szálló tudomány volt. A gyártásnak voltak titkai, amit csak a mesterek ismertek. A műhelytitkokat gondosan őrizték, csak a saját utódaiknak árulták el, és nekik is gyakran csak a műhelyvezetés átadásakor. Az évszázadokon át apáról fiúra szálló gyártási tapasztalatok mindig az utolsó generációnál összegződtek. 5 Pengéje és markolata egyenes, széles kétélű. 6 Olyan kardfajta, amelynek pengéje ívelt és egyélű, markolata pedig az él felé hajlik. 7LUGOSI József 1987. 58. p. 8 HALMÂGYI Szabolcs - RIEDEL Lóránt 1986. 33-38. p. 213