Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 10. (Hajdúböszörmény, 2001)
NAGY SÁNDOR: A hajdúkerületi törvényszék ítélkezési gyakorlata az ember élete ellen elkövetett bűncselekményekben. 1861-1871
210 Nagy Sándor: A hajdúkerületi törvényszék ítélkezési gyakorlata. . . bosszúvágy vezette, amikor a kocsmába visszamentek, ezért őket az ítélet kihirdetésétől számítandó 2-2 évi rabságra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész és a vádlottak fellebbezést jelentettek be. A Kir. ítélőtábla azzal a módosítással hagyta helyben az első bíróság ítéletét, hogy vádlottakat a Csiszár Sámuel és Jeges Sándor sérelmére elkövetett testi sértésben is bűnösnek mondta ki és a fennforgó enyhítő körülményekre tekintettel a kiszabott 2-2 évi börtönbe a vizsgálati fogságban eltöltött időt beszámította. Az ítélet ellen az ügyész élt fellebbezéssel. A Curia az ítélőtábla ítéletének büntetést meghatározó részét azzal a változtatással hagyta helyben, hogy mindkét vádlott büntetésének kezdetét a Curia ítéletének kihirdetésétől kell számítani. Ezt a rendelkezését azzal indokolta, hogy a vádlottak azon felül, hogy a védtelen Csiszár Mihályt halálosan sérelmezték, még Csiszár Sámuelt és Jeges Sándort is éspedig utóbbit nehezebb testi bántalmakkal illették. Ezért és még ama súlyosító körülménynél fogva, hogy a vérengzést, melynek Csiszár Mihály néhány óra múlva áldozata lett, előre elhatározott boszszúállási szándékkal követték el. Bűnös cselekményük súlyosabb beszámítás alá esik, ezért az alsóbb bíróságok által meghatározottnál szigorúbban voltak büntetendők. 4 0 21. Czirák Nagy János, Zs. Horváth János és Porháti Sándor István 1871. június 4-én Böszörményben a Zöldág kocsmában pálinkáztak. Betért oda Maszlag Sándor és amikor az elfogyasztott pálinkától megittasodott, az említett három emberrel összeverekedett. Ennek -az erről értesített- Maszlag Gábor közbelépése vetett véget. Amikor odaérkezett, Maszlag Sándor már vérrel volt borítva, s beavatkozása csak a további megverését akadályozta meg. Ezután Maszlag Sándor munkaadójának az udvarába ment, hogy ott megmosakodjék, Maszlag Gábor pedig hazament. Otthon elmondta a történteket János nevű bátyjának, aki ezen annyira felingerült, hogy öccsét arra kérte, azonnal menjenek és a sérelmezőkön üssenek vagy kettőt. Testvére azonban lecsillapította és pipára gyújtva mindketten kiálltak az utcára. A verekedés után egy idő múlva Czirák Nagy, Zs. Horváth és Porháti a Fehér ló csapszék felé vették útjukat. Ekkor látta meg őket a kapuban álló Maszlag János és indulatosan rájuk kiáltott, miért bántották az öccsét. De ezek rá sem figyelve tovább folytatták útjukat és Czirák Nagy sógorának, Cégény Istvánnak a kovács műhelyébe mentek be. Maszlag János pedig öccse munkaadójának az udvarába indult, hogy testvérét megnézze. Amikor onnan hazafelé tartott, s a kovács műhelyhez közeledett, akkor lépett ki onnan Czirák Nagy és Zs. Horváth. Ahogy észrevették Maszlag Jánost, Czirák Nagy az előbbi kihívó megszólítás miatti bosszúból indulatosan rákiáltott, 10 1 Uo. 1871.Fasc.5.M.No.60.