Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 10. (Hajdúböszörmény, 2001)
NAGY SÁNDOR: A hajdúkerületi törvényszék ítélkezési gyakorlata az ember élete ellen elkövetett bűncselekményekben. 1861-1871
A Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2001 205' kocsmába. Török az elszenvedett sérülések következtében nyolcadnapra meghalt. Kiss András beismerte, hogy Törököt Elek Mihállyal együtt megverte, Elek viszont tagadta, hogy ebben részes lett volna. Vádlott társán kívül azonban több tanú vallomása alapján a törvényszék bizonyítottnak tekintette a verekedésben való részvételét. Mindkét vádlottat bűnösnek mondta ki emberölésben, ezért őket 2-2 évi heti egy napi böjttel súlyosított rabságra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész és Elek Mihály fellebbezéssel élt. A Királyi Tábla, majd pedig a m. kir. Curia is helybenhagyta a törvényszék ítéletét. 3 3 14. Cs. Nagy Péter, Szálkai Jakab és Birta András hajdúkerületi pandúrok Vámospércsen körjáraton megjelentek, rögtön a vendéglőbe mentek és lerészegedtek. Onnan kijövet, az utcán hazafelé tartó Szabó Gábort és Szabó Sándort Szálkai és Birta megverték, rajtuk az orvosi véleményben leírt sérüléseket okozták. A verekedés alatt Cs. Nagy Péter elment a városháza udvarára. A két ember megverése után Szálkai és Birta a mészárszék felé mentek. Útközben találkoztak Fábián Sándorral, aki megkérdezte tőlük, mi volt az oka a Szabó Gáborral és Sándorral történt civakodásuknak. Erre Szálkai fokossal fejbe ütötte Fábiánt, mire az megtántorodva a földre esett és ekkor még Birta is ráütött, de az ő ütésének nyoma nem maradt. A fejére mért ütés következtében Fábián másnap meghalt. A törvényszék Cs. Nagy Pétert a vád alól felmentette, mert úgy találta, hogy tagadásával szemben vádlott társa terhelő vallomásán kívül bizonyíték nincs. Minthogy Fábián Sándor halálát a fejére mért egyetlen ütéssel Szálkai Jakab okozta s a két Szabó megverését is elismerte, a törvényszék emberölésben és testi sértésben mondta ki bűnösnek. A büntetés kiszabásánál enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy nem előre feltett szándékkal, hanem mintegy szerencsétlenségből okozta a halálos ütést, viszont súlyosítóként értékelte, hogy a vérengzést személy biztonsági őr minőségében követte el, ezért 2 évi rabságra ítélte. Birta Bálintot Szabó Gábor és Szabó Sándor megveréséért, valamint azért, hogy bár nyomot nem hagyóan ő is ráütött Fábiánra, testi sértés miatt ítélte el a törvényszék 6 hónapi rabságra, mert súlyosító körülményként értékelte, miszerint cselekményeit a személy biztonság feletti őrködésre kiküldése közben követte el. Az ítélet ellen az ügyész és Szálkai fellebbezéssel élt, azonban a Kir. Tábla, majd a m.kir.Curia is a törvényszék ítéletét helyben hagyta. 3 4 3 3 Uo. 1869.Fasc.5.K.No.201. 3 4 Uo. 1870.Fasc.L.No.67.