Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 10. (Hajdúböszörmény, 2001)

NAGY SÁNDOR: A hajdúkerületi törvényszék ítélkezési gyakorlata az ember élete ellen elkövetett bűncselekményekben. 1861-1871

A Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2001 193' m. A kerület Tisztiügyészi Hivatala 1861. június 6-tól 1871 december végéig 203 személy ellen emelt vádat az ember élete ellen, illetve azzal összefüggésben elkövetett felbujtás, bűnsegédség, vagy más, főként testi sértés büntette miatt. A vádlottak lakhely és nemek szerinti megoszlását az l.sz. melléklet tartalmazza. Az életkori megoszlásra vonatkozó 2.sz. mellékletből kitűnően, a 19-40. év közötti vádlottak aránya 69% (140 fő). Ezzel közel azonos volt az 17571850 között ugyanilyen bűncselekmények miatt a törvényszék elé állítottak aránya is. Egyébként ugyanez az arány állapítható meg az 1757-1850 és 1861-1871 időszakot illetőn az emberölésnél jóval nagyobb számban elkövetett lopások tettesei életkori adatainak vizsgálati eredményéből is. A bűnözők legnagyobb számban ezekből a korosztályokból kerültek ki, a csökkenés a 41. életévtől kezdődött. Jelentős különbség van azonban az 1757-1850 és 1861-1871 közötti időszakban kiszabott büntetések tekintetében. 1757-1850 között a törvényszék főbüntetésként alkalmazhatta a meghatározott számú pálcázást, korbácsolást és a fiatalkorúak esetében a vesszőzést. Ha azonban a vádlottakat szabadságvesztésre ítélték, a nem nemesekre kötelező volt a testi büntetés mellékbüntetésként kiszabása, kivéve, ha az orvosi vélemény szerint a vádlottat testi alkata, vagy testi hibája annak elviselésére alkalmatlanná tette. Mivel az ITSZ a testi büntetések kiszabását megtiltotta, 1861-1871 között egyetlen főbüntetés volt kiszabható, a rabságnak nevezett szabadságvesztés Ezt a büntetést vasban közmunkával kellett eltölteni. Ha azonban a vádlott javára igen nyomatékos enyhítő körülmények forogtak fenn, a törvényszék a vasra verést mellőzte. Ha a fellebbviteli bíróságok ezzel nem értettek egyet, általában azzal az indokolással rendelték el az alkalmazását, hogy a vádlott cselekménye „súlyosabb megítélés alá esik". Ennek azonban az ellenkezője is előfordult, ilyen esetben a vádlott cselekményének „enyhébb megítélés alá esése " volt a vasra verés mellőzésének az indoka. A büntetés végrehajtásának súlyosbítását jelentette a rabság egész idejére a szeszesitalok élvezetétől eltiltás, valamint a hét 1-2 napján a kenyéren és vízen böjtölés is. Az ítéletben a törvényszék kötelezte a bűnösnek kimondott vádlottakat a vérdíj, a tanúk részére megállapított és a rab tartással felmerülő költségek megfizetésére. A boncolással felmerült költségek csak abban az esetben Működése az 1867 február 17-én kelt királyi kézirat utasítása folytán szűnt meg. A 6901/1863.sz.rendeletre még a későbbi években is hivatkoztak.