Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 9. (Hajdúböszörmény, 1999)
Hajdú Zsigmond - Nagy Emese Gyöngyvér. A nyíri izmaeliták központjának, Böszörmény falunak régészeti leletei II. - Értékelés
A Hajdúsági Múzeum Évkönyve. 1999 41 erősíthetné meg, de ilyen szórt elhelyezkedés és ilyen mértékű sírrablás (emberi maradvány nélkül) az utóbbi évszázadokban már nehezebben képzelhető el. Betöltésük színe és szilárdsága ezeket az objektumokat a leletekkel datált I./1. obj. sz. gödör idejével állítja párhuzamba. Az I./5. sz. objektumnál nem zárható ki a jelen idejűség sem. A kora Árpád-korinak tartható I./2., 3. és a II./1. és az ahhoz tartozó DL/3, objektumok felső rétegének leleteit igyekeztünk részletesebben is megvizsgálni: A vaseszközöket nézve nagyon nehéz datáló értéket tulajdonítani az itt előkerült vasbaltafejnek vagy a kis pengetöredéknek, mert ezeket néhány speciális kivételtől eltekintve a vaskortól a késő középkorig szinte ugyanabban a formában használják. (MÜLLER 1982) A kerámiatöredékek értelmezésénél mindenekelőtt az I./2. obj. sz. tüzelőplatniba betapasztott darabokat érdemes megnézni datálás szempontjából. A lelet nagy része a XII-XIIL századra tehető a mérvadó összefoglalások alapján. (HOLL 1963, PARÁDI 1963, KOVALOVSZKI 1975) Azonban a XIV. sz. első feléig meglévő darabokat is találunk benne, pl. a fekete csurgatott mintával díszített felületű kerámiatöredéket (17. t./9), mely elsősorban a XIII. sz. második felében terjedt el. A cserépbográcsok egyes darabjai (pl. 4. t./l 1 ) a XII. sz. második felétől a XIV. sz. első feléig használatos formák voltak (III. Bélától Nagy Lajos koráig). (TAKÁCS 1986) Ezenkívül a galléros peremű fazekak darabjai (8. t./l3), ill. a gyorskorongon készült hálómintás edények töredékei (6. t./2) a kétrétegű átégés nyomaival olyan városi importnak minősülnek, melyek szintén a tatárjárás utáni időkre utalnak leginkább. Bár tisztában vagyunk vele, hogy a kerámiaformák használata területenként eltérő lehetett és pontos időhatárokat a pénzzel datált leletegyüttesek közelében is nehéz megállapítani; sőt a jelentősebb összehasonlító anyagok sem erről a vidékről valók. Mégis úgy gondoljuk, hogy az Antalóczy-féle megállapítás; miszerint „...A XIII. sz. közepén valószínűleg a tatárjárás — az 1979-es ásatás tanúsága szerint — hirtelen pusztításának esett áldozatul településünk" (ANTALÓCZY 1980a, 166) nem tartható bizonyosan. Igaz, hogy az 1979-es ásatás során feltárt 1. ház leletei a „gyors pusztulásra" utalhatnak, de a településhez minden bizonnyal hozzátartozó 1997-es leletmentésünk helyszínét nem hagyták el a XIII. sz. közepén. A továbbélésnek az sem mond egyértelműen ellent, hogy a mai település elődjét mindenképpen az „Öregtemplom" környékén kell keresnünk. Az az 1 km-es távolság, ami Antalóczy szerint túl nagy lenne az Árpád-kori templom eddig nem megtalált, csak feltételezett helye és a későbbi településközpont között, az utóbbi kutatások alapján már nem tűnik feloldhatatlan ellentmondásnak. (KUBINYI 1983)
