Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 8. (Hajdúböszörmény, 1994)
Nagy Sándor: A hajdúkerületi törvényszék ítélkezési gyakorlata az ember élete elleni bűncselekményekben 1757-1850
magyar btintelőkódex-tervezet is így kodifikálta az újszülött gyermek megölését és leszögezte, hogy „ha a születést követő hosszabb időköz elteltével ölik meg a szülők gyermekeiket, akkor az ilyen gonosztett már gyermekgyilkosság" . 5 2 A gyermek- és csecsemőgyilkosság elvi elhatárolása azonban a büntetési tételt nem érintette, mert a Tervezet szerint „a gonosz szándék legfelső fokán" a csecsemőgyilkosokra is kiszabható volt a halálbüntetés." A gyakorlati tapasztalatok szerint a csecsemőgyilkosságokat Európa-szerte így Magyarországon is - túlnyomórészt leányanyák, tehát házasságon kívül élő személyek követték el. Az 1750-es évektől kezdve a külföldi szakirodalomban széles körű vita folyt az ilyen bűncselekményeket kiváltó okokról, ezek megszüntetésének módjáról, az elkövetés megelőzéséről. A szerzők az alapvető okot abban látták, hogy a házasságon kívül szülő leányanyákat a társadalom megvetése kíséri s az ettől való félelem miatt igyekeznek titkos kapcsolatuk gyümölcsétől megszabadulni. A megoldást a megesett nők megfelelő védelmében és a közfelfogás megváltoztatásában látták. Mária Terézia 1769-ben közigazgatási úton igyekezett a csecsemőgyilkosságoknak elejét venni. A helységek bíráit kötelezte, hogy a házasságon kívül teherbe esett nők szüleit, gondviselőit, gazdáit szigorúan figyelmeztessék, hogy a szülés idejét kísérjék figyelemmel és gondoskodjanak arról, hogy a szüléskor a magzat veszedelemnek ne legyen kitéve. Ha a bírák tudomására jut, hogy az ilyen terhes személyek a szülés előtt szégyenükben elrejtőznek, vagy lakóhelyüket megváltoztatják, erről a szülés zavartalanságának biztosítása végett kötelesek az illetékes szolgabírónak jelentést tenni. A szolgabírókra hárult a működési területükön elkövetett magzatöléseknek és annak kivizsgálása, hogy a helység bírái a megelőzés érdekében megtették-e az előírt intézkedéseket. Mulasztás esetén kötelesek voltak a megfelelő büntetést kiszabni. 5 4 II. József 1781-ben, a fenti rendelet kiegészítéseként megtiltotta a házasságon kívül teherbe esett nők virgáccsal vagy más csúfos büntetéssel sújtását, mert az ilyen büntetésektől való félelem okot ad magzatuk megölésére. 5 5 A Helytartótanács 1795-ben, majd 1797-ben, a csecsemőgyilkosságok elszaporodása, illetve „a csecsemő gyermekek megöletésének eltávoztatása" végett elrendelte, hogy a vármegyék az 1769-ben kelt rendeletet ismételten hirdessék ki. A felszólításnak a hajdúkerületi közgyűlés is mindkét alkalommal eleget tett. 56 1799-ben újabb rendelkezés látott napvilágot. A Helytartótanács arra hivatkozással, hogy „a kisdedek öldököltetése nagyon elhatalmasodott Magyarországon," a megyéket a szükséges pénzügyi fedezet előteremtésének kötelezettségével olyan intézetek létesítésére utasította, amelyekben a megesett nők titokban szülhetik meg gyermekeiket. Ha a megvalósításnak akadálya van, arról tegyenek jelentést, miképpen kívánják a veszély nélküli szülést biztosítani és a csecsemők megölését megakadályozni. A Hajdúkerülettől arra kért választ a Helytartótanács, hogyha a városokban vannak szegényházak, idegenek részére szolgáló szálláshelyek, kórházak vagy más ilyen kegyes célra rendelt házak, hogyan lehetne ezekben néhány szobát szülésre alkalmassá tenni. Ha pedig ilyen épületek nincsenek, 29
