Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 8. (Hajdúböszörmény, 1994)

Nyakas Miklós: Bakóczi János betűrendbe szedett mutatója Lampe - Ember Pál egyháztörténetéhez

Jegyzetek 1. Munkásságának első lexikonszerű összefoglalása: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. I. k. Bp. 1891. 367.: „Bakóczi János ev. ref. lelkész szül. 1834. aug. 15. Debreczenben; tanulmányait ugyanott végezte. 1864 tavaszán a külföldi egyetemekre ment és Zürichben töltött egy év után meglátogatta Genfet, Párist, Heidelberget sat. 1865 nyarán hazajött és Révész Bálint debreczeni esperes mellett nyert alkalmazást. 1867 tavaszán Mikó-Pércsre (sic!) választatott lelkészül és két év múlva hajdu-böszörményi lelkész lett. Munkája: Bibliai szövegtár, német szerzők után. Debreczen, 1872. Kéziratban: Beszélgetések a protestánsság és katholikusság felett. 2 kötet. Dr. Schenkel Dániel után." Az összes többi lexikon ezt az alapszöveget vette mintának, s azt jóformán csak a halálának dátumával egészítették ki. Bakóczi János, mint lelkész, munkakapcsolatban állott Szinnyeivel, hiszen tudomásunk van arról, hogy Szinnyei Sillye Gábor életrajzi adatait döntően Bakóczi János közlésére építette. Vö. Nyakas Miklós: Sillye Gábor, a szabadságharc kormánybiztosa, a Hajdúkerület utolsó főkapitánya. 1817-1894. Hajdúböszörmény, 1980. 16. 2. Életrajzi adatait döntően a korabeli nekrológból vettük át. amely Porcsalmy Gyula írása. Hajdúböszörmény és Vidéke X. évf. 1900. 13. sz. 1-3. p. 3. Sárosi Gyula (1816-1861). 1849 elején adta ki élete fő művét, az Arany Trombitát, amely Debrecenben jelent meg. A mű tizenkét „leheletben" mondja el a szabadságharc eseményeit. Művészi értéke eltörpül politikai jelentősége mögött, amely tulajdonképpen verses politikai röpirat,-Kossuth és a függetlenségi nyilatkozat mellett határozottan kiálló, az ellenfelet gúnyosan támadó pamflet. A széles közvélemény előtt nagy sikert aratott, s már a szabadságharc bukása előtt kéziratos másolatokban is terjedt. Az önkényuralom korában minden fellelhető példányát megsemmisítették. Lipcsében újból megjelent, sőt németre is lefordították. A nemzeti ellenállás egyik jelképe lett az Arany Trombita kéziratos terjesztése, s ez 1867 után is jellemző volt. 4. Vö. Porcsalmy Gyula nekrológjával i. m. 5. Például Benedek Lajos, későbbi böszörményi esperes 1821-ben mint végzős kollégiumi növendék a Szepességre ment a német nyelv elsajátítása végett. Vö.: Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Bp. 1977. 66. old. Ugyanez fordítva is állt. A Szepességről sokan jöttek az Alföldre általában és környékünkre is a magyar nyelvet elsajátítani, mint pl. a Görgey testvérek. 6. Contrascriba általában a református kollégiumokban olyan megbízatás, amelyet rendesen diákok láttak el, s amelynek feladata általában az ifjúság kötelességteljesítésének és magaviseletének ellenőrzése volt. 7. Senior. Főleg a református kollégiumokra jellemző, s az ifjúság köréből kikerülő tisztségviselő, akinek igen fontos szerepköre volt. Bakóczi János seniori számadásait lásd a Tiszántúli Református Egyházkerület és a Debreceni Református Kollégium Levéltárában II. 11. b. (Pénztárnaplók, számadási iratok) 8. k. 1863/64. 8. Vö. a 7. sz. jegyzettel és Porcsalmy Gy. i. nekrológjával. 9. A káplán a magyar protestáns egyházakban általában a segédlelkész szokásos elnevezése, de különösen régebben alkalmazták a rendszeresített másodpapi állásokban működőkre is. 10. Lugossy József (Felsőbánya, 1812 - Debrecen, 1884) Felsőbányán, majd Debrecenben tanult, 1840-ben egy évig a berlini egyetem hallgatója. 1841-ben Szatmáron lelkész, majd teológiai tanár Máramarosszigeten. 1845-ben jött Debrecenbe a magyar nyelv- és irodalom tanszékére, amely egyben a könyvtárnoksággal is járt. 1848-ban nemzetőr és a kormánytól könyvtárőri kinevezést is kapott. Ezért 1849 után sokat támadták. 1862-ben vonult nyugdíjba betegsége miatt, bár később rendkívüli tanárként visszatért. 11. Vö. Porcsalmy Gy. nekrológjával. 12. Révész Bálint (Debrecen, 1816 - Debrecen, 1891). Debrecenben tanult, senior, 1842-ben a teológia tanárává választották, ekkor külföldi egyetemeket látogatott. 1844-ben foglalta el állását. 1855-ben debreceni lelkész, 1856-ban egyházkerületi főjegyző, 1861-ben esperes, 1871-ben a tiszántúli egyházkerület püspöke. A protestáns irodalmi és tudományos élet jeles szervezője és művelője. 115