Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 8. (Hajdúböszörmény, 1994)
Bényei Miklós: A hajdúvárosok gyásza Széchenyi István halálakor
De a fájdalmat, a gyászt csak lelkében hordhatá mindenki, a nélkül, hogy a szív bánata, az abban zajló érzelem közölhetésével megkönnyebbülést nyerhetett vólna, mert arra nem vólt mód és alkalom, mivel még ezen Kerület akkor, maga is tetszhalotti ágyán feküdött, melyre az önkény uralma által a hon iránti szeretetért döntetett. Egy év óta a természet törvénye szerént a fájdalom szelídült ugyan, de nem szűnt meg, mert mélyen van bevésve a honfi kebel rejtekébe dicső emléke a nagy halottnak, kinek sírjából is a nemzet életét megtartó világosság árad szét. És ámbár ily érzelemtől áthatva, a nagy veszteség feletti szívfájdalmukat és a közös gyászba eredő (?) részvétöket a kebelbeli városok ez előtt egy évvel a tisztelet oltárára letéve bemutaták; maga a Kerület azonban - mivel törvényhatósági állásától akkor megfosztva vólt - ahoz nem járulhatott: most miután a menyei gondviselés kegyelméből a feltámadás napjára épen ezen évfordulati gyászünnepen jutott el, ezen emléket mutatja fel fiainak, mint az emberi erények legmagasztosabb példány képét, 's valamint most, úgy jövendőben is ezt hozandja tisztelet 's hála adóul a dicsőült szellemének. Mit, midőn a fentebbiek szerént jegyzőkönyvileg is megörökíteni kíván, egyszersmind erről a halottnak özvegyét gróf Seiler Cresentia ő kegyelmességét megtisztelő gyász emlékirattal érvényesíteni határozza. 1 6 A Hajdúkerület részvétnyilvánítását aznapi, tehát 1861. április 8-ai keltezéssel adták postára. Emelkedett hangvétele, kimunkált stílusa, jó néhány részlete arra enged következtetni, hogy szövegét egy kitűnő tollú, az írásban jártas személy formulázta: esetleg maga a főkapitány (aki fiatal korában újságíró is volt) vagy a város közéletében aktív szerepet vállaló, sokfelé publikáló hajdúböszörményi református lelkész, Pápay Imre. 1 7 Nagyméltóságú Grófnő, Kegyelmes Asszonyunk! Istennek szentegyházából térünk vissza e' pillanatban, hol szíveink szűnni nem tudó bánatát, közös fájdalmunkat mutattuk be a' sors urának, 's hol csaknem egy évvel ez előtt -, 1860 május 10 ké n, midőn a' Hajdúkerület tetszhalotti ágyára döntetve, nem adhatá jelét a' léteinek -, testvéri kötelékeikből is szét szaggatott városaink -, mint illyennek - sereglének egybe, 's keservök 's könnyeik egyesítésével fizetni le a' hála és tisztelet adóját, a' gyász-ravatal felett, mely a' Kegyelmességed, de a' mely egyszersmind a' nemzetnek is közös nagy halottja véletlen kioltását jelképezi; és közös keservök és könyeik egyesítésében keresni a' fájdalom enyhülését. Szent ihlettel borúlánk le mi is az élet és halál urának csudatévő hatalma előtt -, mint ujj életre feltámadott Törvényhatóság, ma, ama nagy halálozás év fordulati napján; mert midőn egy részről a' tisztelet és hála virágaiból font uj koszorúnkat szent kegyelettel fűztük keresztjére a' rava99
