Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 6. (Hajdúböszörmény, 1987)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - V. Szathmári Ibolya: Hajdúböszörményi szűr

básvonalat követi. A rátétminták sarkos mintaelrendezésben a gallér valamennyi szabad felületét csaknem kitöltik. Két nagyméretű alsó sarokmintája középponti díszét a rozma­ringágakkal és apró körökkel övezett magyar címer alkotja, tetején kereszttel. Mindezen díszítést a szegfű és a levélminta veszi körül úgy, hogy az egész egy nagyméretű levélformát alkot (h.: 28 cm, legnagyobb sz. : 19 cm). A gallér felső részén három kisebb méretű minta helyezkedik el: kettő sarkosan elrendezve (h.: 23 cm, sz.: 10,5 cm), egy pedig középen, a gallér közepébe lenyúló levélformában (h. : 17 cm, sz. : 9,5 cm). A gallér alsó sarkainak csün­gődíszét — a gallérok egykori felgombolására készült gombok helyén — 6 cm átmérőjű, posztó alapra varrt paszományrózsák alkotják (barna, drapp, lila színekkel megformálva). Az elejt és a gallért összekötő rátétcsíkokra a váll vonalában 2-2 másik fajta szűrrózsa került, azaz a vörösesbarna, drapp és lila színű gyapjúfonálból készült, 5,5 cm átmérőjű szűrrózsák. Közöttük 2-2 ferdén bevarrt, kis méretű (2 cm átmérőjű) paszományos rózsa található zsinórdísszel összekötve. A szűr állónyakát drapp és keskenyebb vörösesbarna színű rátét vonja be hullámvonal nyargalásos mintákkal levarrva (sz. : 5 cm). A galléron szereplő középponti címermotívum felnagyítva van jelen a szűr alja hasítéka díszeként. A vörösesbarna rátétre, melyből csak a kontúrok látszanak, rátétként piros posztó rozmaringágak és körök kerültek, közepüket zöld posztó tölti ki. A kereszt ugyanilyen szí­nezésű, a címerben ugyancsak az említett színek váltakoznak. A címer a gyapjúfonálból ké­szült szűrrózsán ül közvetlenül az aljhasíték felett. Az aljhasíték a széleken futó rátétmintá­val övezve 3-3 apró paszományos gombbal és zsinórral kapcsolható össze. Az egész szűr alján egy keskenyebb, nyargalásos díszű rátétminta húzódik körbe a széltől 8—10 cm tá­volságban. Az aljrátét a többitől azáltal lett keskenyebb (feleakkora), hogy az egyik rátét­csíkot csupán jelzésszerűen tették be a rátétcsíkok közé. Az aljrátét-csíkból egyenlő távol­ságra elosztva felfelé futó, szögletes formájú rátétminták (5 db) sorakoznak (20x4,5 cm), bennük a szélminta rátétdísze szimmetrikusan tükrözve, duplán jelenik meg. Tetejükön l-l nagy méretű, gyapjúfonál szűrrózsa (vörösesbarna, drapp, lila színekkel) ékeskedik. Mint ahogyan a hajdúsági cifraszűrök aszaja sem önmagában van jelen a szűr oldalán, hanem a hímzett pálha, oldalhossz és csüngővirágok kíséretében, ugyanúgy a böszörményi szűrök hímzése sem áll egyedül a szűroldalon, alul-felül a széleken is jelen levő rátétcsíkok zárják le azokat. Míg az oldalsó hímzés a debreceni cifraszűrök legnagyobb, összefüggő, hímzett felülete, addig a böszörményi szűrökön ez az egyetlen, hímzéssel készült díszítmény. Ezzel is mintegy annak fontosságát, középponti díszítmény szerepét igyekeztek hangsúlyoz­ni. A böszörményi aszajok a felnagyított mintájú, szélesebb aszajtípusba sorolhatók, mely­ből mindkét oldalon csupán egy-egy darab szerepel a szűrökön. A stilizált virágmotívumok­ból álló díszítmények az aszaj egész felületét kitöltik. Kedvelt motívumként van jelen a rózsa különböző változata: pávaszemes őszirózsa, forgórózsa, 4-es, 6-os rózsa, mellettük általá­ban térkitöltő elemként vannak jelen a különböző formájú, kisebb-nagyobb levelek, ez utóbbiak elrendezése olykor virágformát, pl. tulipánt is alkothat. Sajátos a motívumok el­osztása az egyes aszajokon. Mind a függőleges, mind a vízszintes tengely mentén tükrözhe­tők az egyes alkotóelemek, elrendezésük szabályos, szimmetrikus. A böszörményi szűrök hímzett aszajának a színezése is különleges, a barna különböző árnyalatai uralják a díszít­ményt a vajszíntől egészen a sötétbarna tónusig. A szimmetrikusan tükröződő motívumok tükörképe legtöbbször ellentétes színezésben jelenik meg: a sötét szín helyén a világos és fordítva. Egy-egy motívumon belül is több szín sorakozik, s általában egymás mellé igen kontrasztos színezések kerültek, valószínűleg a minta erőteljesebb kiemelésére. A négy sar­kot kitöltő, szív alakú levélminta színezése egyforma: a szív sötétbarna és drapp színű, az erezete sötétbarna, vajszín és lila színekkel váltakozik, szára vajszínű, lila erezettel. A két, sarkos elrendezésű szív között mindkét oldalon a nagyméretű tulipánformát képező levelek töltik ki a teret vajszín és sötétbarna színezettel. Az oldalára fektetett tulipánok végei sza­165

Next

/
Oldalképek
Tartalom