Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 6. (Hajdúböszörmény, 1987)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - V. Szathmári Ibolya: Hajdúböszörményi szűr

V. Szathmàri Ibolya Hajdúböszörményi szűr Györffy István a szűrviselet egyik legkiválóbb kutatója és ismerője a lepelszerű felsőruhát a magyarság legősibb és legmagyarabb ruhadarabjaként említi,

1 mivel viselésével korábban csak a magyarok lakta területeken lehetett találkozni, ősiségét pedig mindenekelőtt egyenes szabásvonalaiban őrzte meg egészen napjainkig. Más felsőkabáttól nagyméretű, szögletes gallérja és széles elejkihajtója különbözteti meg. Felöltve ritkán viselik, vállra vetve hordják, ezért a viselet szempontjából az ujjaknak különösebb szerepe nincs. A pásztorok közül sokan az ujjak végét be is kötik, s ezáltal azok mintegy másodlagos funkciót is betöltve a legszükségesebb használati tárgyak és a napi élelem raktározóhelyévé váltak. A 11 darabból szabott, legalább két méter bő kabát alatt a szabadon hagyott kar nyugodtan és kényelmesen mozoghatott. A szűr alapanyagát a szűrposztót vagy abaposztót (daróc, halina) a szűrtakácsok, azaz a csapómesterek készítették el. A csapómesterséget (gausapearius) mint céhes foglalkozást Debrecenben először 1398-ból ismerjük s ez időtől fogva Debrecen volt az alföldi csapómesterség központja.

2 A debreceni posztókészítést a törökvilág alatt valószínűleg a juhtenyésztés nagyarányú csökkenése és a kallómalmokat hajtó patakok elapadása nagymértékben visszavetette, ennek következtében a szűrkészítő mesteremberek egyre inkább a más helyekről — főképp Erdélyből, Nagyszeben környékéről — behozott alapanyagból kezdtek dolgozni. Már kimondottan csak a szűr szabására és varrására specializálódó mesterek voltak a szürszabók. E mesterség egyik országos hírű központja ugyancsak Debrecen volt. A szűrszabóság a XVIII. század közepén élte virágkorát. Volt, amikor 193 szűrszabómester fizetett adót Debrecen városában. A szűr viselésének divatja az Alföld keleti felén egy időre azonban az olcsóbb guba elterjedése miatt kezdett háttérbe szorulni. A múlt század elején újra divatba jött a most már mesterien díszített cifraszűr, mely az 1870-es, 80-as években élte virágzásának újabb csúcsát. A híres debreceni és nagyváradi központok mellett jelentős szerephez jutottak Nagyszalonta, Berettyóújfalu, Derecske, Sarkad, Zsáka, Nagyléta, Hajdúböszörmény, Nagyiván, Büdszentmihály, Polgár és Egyek mesterei is. A szűr az elmúlt századokban, de még a XX. század elején is szinte egyetlen háztartásból sem hiányozhatott. Pásztoremberek, gazdálkodók, parasztemberek, cselédek, ostorosok, kisbéresek és előkelő városi polgárok egyaránt hordták ha máskor nem is, legalább úton, esőben. 60—80 évvel ezelőtt — ki-ki rangjához illő szűrben —- még a templomba is elment. Györffy István is utal arra, hogy az egyes szűrtípusoknak szigorúan megvolt a viselője, azaz az egyes típusokat csak az ölthette magára, akiket az megilletett. Még az egyes pásztorok körében is eltérő volt a szűrviselet, más volt a kanász szűrje, megint más a csikósoké, gulyásé, és merőben más a gazdaemberé vagy a városi polgáré. A hortobágyi pásztorok (gulyások, csikósok) a fehér, rövidebb, térdig érő (az utóbbi időben meghosszabbodott), keskeny sze1 Györffy 1. 1926. 49. 2 Takács B. 1984. 413. 151