Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 6. (Hajdúböszörmény, 1987)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Deli Edit: Adatok a mosás, tisztálkodás hagyományaihoz Hajdúböszörményben

Deli Edit Adatok a mosás, tisztálkodás hagyományaihoz Hajdúböszörményben A tiszta ruha biztosítása a családnak a legnehezebb hagyományos női munkák egyike volt egészen napjainkig, míg a szintetikus mosószerek és a gépesítés — mosógép, centrifuga, villanyvasaló — általánossá nem váltak háztartásainkban. A mosásról, melyet az egyik legfárasztóbb házi munkának tartottak az asszonyok évszázadok óta, kevés részletes leírás található néprajzi szakirodalmunkban, csak megemlítik mint elvégzendő házi munkát.' A vászonnemű tisztításának hagyományos módja volt a XIX. századig a szennyeződés lúgos kioldása, majd a lúgnak bő tiszta vízben ütögetéssel történő eltávolítása. A szennyes ruhát nedvesen kádba rakták, tetejére durva szövésű vásznat terítettek, s erre szitált fahamut öntöttek tenyérnyi vastagon. A kádat, melynek alján egy lyuk volt, lábra állították, s alá egy kis dézsát helyeztek, majd felülről a fahamura forró vizet öntöztek. A lúg átjárta a ruhát, és alul kifolyt a dézsába. Ezt a lúgot ismét felforrósították, és a hamura töltötték. Egész napon vagy éjszakán át öntözik így forró lúggal a ruhát, hogy kioldják belőle a szennyeződést. Ezt a mosási módot nevezik lúgozásnak, lúgzásnak (Alföldön, Felvidéken, a Garam és a Hernád között, valamint a Székelyföldön, a moldvai és bukovinai magyarságnál), párolásnak (Dél-Dunántúl), szapulásnak (Észak-Dunántúl, Kisalföld, a Tiszántúl északi részén és Erdélyben). A kilúgozott ruhából patak, folyó, tó vagy kút bő, tiszta vizében mosósúlyokkal verték ki a lúgot lapos terméskövön vagy mosószéken. A lúgozás az ország néhány részén még a XX. század közepén is általános volt, mint azt néhány tanulmányból megtudhattuk

2. A XIX. század második felében, a századfordulóra az Alföldön és a polgárosultabb vidékeken azonban a ruha teknőben, szappannal történő tisztítása vált általánossá, annyira, hogy napjainkban ezeken a területeken a lúgozásnak emlékeit sem sikerült megtalálni. A Hajdúböszörményben végzett gyűjtésem során a legöregebbek is csak a teknőben, szappannal való mosásra emlékeztek vissza. A mosáshoz való teknőt a városban asztalosok készítették, és a vásárban, piacon árulták . Név szerint emlékeztek adatközlőim Tóth Istvánra, Varga Antalra, akit Teknős Vargának is említettek, és egy Bulátkó nevűre. A teknő mellett készítettek az asztalosok mosószéklábat, kisszéket, szivanókat és egyéb háztartási eszközöket is. A vájt teknőket, melyeket a felvidékiek készítettek és árultak a böszörményi piacon, kevesen használták mosásra, jobbnak tartották az asztalosok által készített mosóteknőket. Ahol teknőláb nem volt a háznál, ott a teknőt kanapéra, kisszékre vagy hokedlira állították. Az 1945 után „divatba jött pléhteknő" lassan szorította ki az asztalosok készítette mosóteknőket. Mosás előtt lúgot készítettek fahamuból, ami Böszörményben akácfa hamuja volt 1 Pl. Kiss Lajos: A szegény emberek élete II. (Bp., 1981.) Fél Edit: A női ruházkodás Martoson. = Népr. Ért. 1942. Horváth Terézia: Kapuvár népviselete. Népr. Közi. 1972. 2 Kapczár Róza: A víz szerepe a paraszti háztartásban és a faluközösség szokásaiban. Mátraderecske. Néprajzi tanulmányok. (Szerk.: Bakó F., Eger, 1978.) 61—72. Szabóné Futó Rózsa: Mosás Taktaszadán. Néprajzi dolgozatok Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből. (Miskolc, 1980. 163 174. Hegyi Imre: A fahamu felhasználása. = Ethn. 1961. 278—283. 141