Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 5. (Hajdúböszörmény, 1983)
TÖRTÉNELEM - Nagy Sándor: A hajdúvárosok és a Hajdúkerület büntetőbíráskodásának szervezete 1606—1871
Nagy Sándor A hajdúvárosok és a Hajdúkerület büntetőbíráskodásának szervezete (1606—1871) 1. A városok büntetőbíráskodásának kialakulása Bocskai István 1605 végén, a császári seregeknek a királyi ország török által el nem foglalt területéről és Erdélyből történt kiverése után arra törekedett, hogy a hadisikerekben döntő szerepet betöltött hajdúkat letelepítse. Az állandó lakóhely kijelölésével egyfelől meg akarta oldani azt a szociális kérdést, amit a hajdúság eddig mint zsoldos had jelentett az ország életében, másfelől pedig fegyveres erejüket részben a török, részben a Habsburgok későbbi katonai fellépésének ellensúlyozására szánta. E célok megvalósítása végett 1605. december 12-én Korponán kelt kiváltságlevelével 9254 hajdú katonáját a jobbágyi állapotból kiemelte, őket mindkét nembeli utódaikkal együtt Magyar- és Erdélyország igazi, született nemesei sorába helyezte és a Szabolcs vármegyében lévő Kálló városát, továbbá Nánás, Dorog, Hadház és Vámospércs nevű egész birtokokat nekik ajándékozta állandó lakóhelyül. 1 A következő évben — 1606. szeptember 2-án — Kassán kelt adománylevelével Halasi Fekete Péter kapitány és -a név szerint felsorolt hét százados vezetése alatti lovas hajdúknak hasonló céllal Szoboszló nagyobbik részbirtokát adományozta és azokat a vitézeket, akik még nemesi kiváltsággal nem rendelkeztek, mindkét ágon levő utódaikkal szintén a nemesek sorába emelte. 2 Ez az oklevél a megnemesített hajdúk létszámáról nem tesz említést, az azonban bizonyos, hogy a korponai és kassai kiváltságolás a hajdútársadalomnak hozzávetőlegesen csak egyharmad részét érintette.'' A kiváltságot nem nyert hajdúk nagy tömege az 1607—8. évi hajdúfelkelés után fokozatosan visszakerült a földesúri fennhatóság alá. A most említett városokon kívül voltak még fejedelmi kiváltsággal rendelkező ún. kishajdútelepek is, de ezek kiváltsága a XVII. század végén, a XVIII. század elején megsemmisült. Sorsuk alakulása ehelyütt azért nem érdemel figyelmet, mert ezeken a kis településeken nem fejlődött ki olyan bírósági szervezet, mint a nagy hajdúvárosokban. A korponai és a kassai kiváltságlevél szerint Bocskai a letelepített jobbágy hajdúknak és utódaiknak igazi nemességet adományozott és elrendelte, hogy „született és kétségtelen nemeseknek tartassanak és tekintessenekEz azonban a gyakorlatban nem valósult meg. Mivel a hajdúk nem személy szerinti, hanem közös kiváltságlevelet kaptak, a nemesi jogokat egyénileg nem, hanem csak közösen gyakorolhatták és nemesi szabadságukkal is csak a hajdúközösségben élhettek. Ezért nem olvadhattak be a rendi társadalom nemesi rendjébe s a XVIII. század folyamán a hajdú városokba beköltözött országos nemesekkel szemben egyre hátrányosabb helyzetbe kerültek. A nemesi jogok gyakorlásának ilyen korlátozása következtében a rendi társadalomban egy új képlet jött létre: a jobbágyoktól elkülönült, katonáskodó hajdúk szabadparaszti társadalma. 1 Szendrey István: Hajdúszabadságlevelek (Debrecen, 1971) 11—16. 2 Uo. 16—19. 3 Rácz István: A hajdúk a XVII. században (Debrecen, 1969) 53. 91
