Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 5. (Hajdúböszörmény, 1983)
TÖRTÉNELEM - Bocskai István erdélyi fejedelem születésének 425. évfordulója tiszteletére rendezett tudományos ülésszak előadásai - Bársony István: Bocskai és Debrecen
nál, lovast és gyalogost, illetve székely és hajdúkatonát egyaránt kér. Különös hangsúllyal emeli ki: a nemzet megmaradására „leghasznosabban való szolgálatunkat most kell kifejteni, mert ha a jó alkalmatosságot a kezünkből most kiejtjük, sok kéréssel sem találjuk meg ennek utána." Bocskai maga is több kiváltsággal látta el a várost, igyekezett hatást gyakorolni annak politikájára. Ez utóbbiak közül megemlítjük azt, — az irodalmi feldolgozást is nyert esetet — amikor 1604. októberének végén a Váradról félig menekülő, félig visszavonuló Belgiojoso kalauzokat kért a várostól. Két tanácsbeli: Portörő Jakab és Borzán Gáspár vezette őket Tokajig. Innen visszaküldték Portörőt, hogy a sereg ellátására Debrecenből pénzt és élelmiszert vigyen. Borzán Gáspár túszként a császáriak kezén maradt. Bocskai azonban egyértelműen eltiltotta a várost a követelés teljesítésétől, így Borzán Gáspárt a városnak sorsára kellett hagynia, aki Tokajban meg is halt. A város számára tehát egyelőre nem lett sokkal könnyebb a helyzet. Említettük azonban, hogy Bocskai kiváltságokkal is igyekezett a városon segíteni. Kassán, 1605. május 6-án kelt az a kiváltságlevél, amelyik a város polgárai és az ott hivatalt viselő nemesek számára biztosítja, hogy sem az általános, sem a részleges felkelésben nem kell részt venniük, hanem — további rendeletig — bizonyos számú őrséget kell tartaniuk, amelyik majd a fejedelem személye mellett szolgál. Megkapják azt a lehetőséget is, hogy pénzen megválthatják ezt a kötelezettséget. Az ugyanezen a napon kiadott három másik oklevélben 1 1 részben megerősíti, illetve újból írásba foglalja azokat a jogokat, amelyek biztosítják a Debrecenbe beköltözni akaró jobbágyok számára ezt a lehetőséget egyfelől, másrészt pedig a városnak azt a jogát, hogy a földesuraknak nemet mondhasson visszakövetelési, visszaköltöztetési kísérletek esetén. (A városnak azonban ennek elenére igen sok gondja marad ezen a téren. Láttuk, hogy Bocskainak már váradi kapitány korában foglalkoznia kellett ezzel a kérdéssel. Nem tekinthető véglegesen elintézettnek, lezártnak a helyzet Bocskai ezen megerősítő privilégiumai után sem. Debrecennek még 1648-ban is arra kell kérnie az erdélyi országgyűlést, hogy az 1635-ben hozott törvénycikket, amelyik a jobbágyokat kiadatni rendeli, változtassa meg, s a várost tartsa meg szabadságában, kiváltságaiban.) A szerencsi országgyűlés megfosztotta birtokaitól Török Istvánt, Debrecen földesurát. 1 2 Ennek ellenére Török István 1606. március 2-án, Pápán kelt levelében 1 3 az elmaradt, elmúlt évi adó s az az évi Szent György napi adó megküldését kéri. Krakkai Pál nevű megbízottját küldi a városba, amelynek lakóit sorozatosan és következetesen ,,jó atyámfiai"-nak szólítja. Megírja, hogy maga is nem kevés kárt szenvedett, ezért nem tudott városa oltalmára sietni. A pénz mellett igényt tart még hat szekereslóra, mert ők ott Pápán már teljesen kifogytak a lovakból. A város vezetői el is küldenek 950 forintot, úgy látszik, nem akarták elmérgesíteni a kapcsolatot földesurukkal. Bocskai Debrecent 1605-ben Homonnai Drugeth Bálintnak és Nyáry Pálnak adományozta. Homonnai rövid ideig tartó földesuraságának emlékét néhány 1605—1606-ból való levele őrzi. Az egyikben — többek között — az alábbiakat írja: „Őfelsége, a mi kegyelmes urunk (ti. Bocskai) a mi igaz vérszerint való becsületes városunkat megadta minékünk, úgymint nemzetes Debrecen városát." Homonnai szerint Nyáry Pál lemondott rész-javairól, s azokat az ő rendelkezésére bocsátotta. Megígéri, hogy a város régi szép törvényeit, szokásait mind maga megtartja, mind másokkal megtartatja; kiváltképpen pedig úgy oltalmazza ezt a várost, hogy a nagy Istennek dicsérete, tisztessége, az idevaló lelkek épülése és az itt való tisztelete meg ne fogyatkozzék. 1 4 11 HBmL. IV. A 1021/a. 12 Szűcs István: Szabad királyi Debrecen város történelme (Debrecen, 1871) I. k. 239. 13 HBmL. IV. A. 1021/b. 14 Zoltai L. i. m. uo. Vö. az idézett Debrecen története I. kötettel. 70
