Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 5. (Hajdúböszörmény, 1983)

TERMÉSZETTUDOMÁNY — NATURWISSENSCHAFTEN - Kovács Gábor: A balmazújvárosi Nagyszik madárvilága

Pál „Adatok a Hortobágy növényszociológiai és geobotanikai viszonyaihoz" című tanulmányában hivatkozik a Nagysziken végzett botanikai felméréseire. Nem tesz viszont említést a szikes tavakról, a sziksó-kiválásról. Ez a jelenlegi nagymérvű elszikesedés ugyanis a Keleti-főcsatorna létrehozása után kezdődött és tart még napjainkban is. A csatorna magas vízoszlopa a szomszédos területek talajvízszintjét is megemeli, így a mélyebb rétegekből a felszínre kerülnek a talajban levő nátriumsók és ott kicsapódva fehér bevonatot képeznek. Dévai (1972) hidrobiológiái tanulmányában a tavak vízkémiáját ismerteti. Vizsgálatait a Keleti-főcsatorna menti belvizeken végezte és megállapította, hogy a Nagyszik vízállásainak pll-ja 9.5, amely jóval meghaladja az ettől északabbra levő területek (Balmazújváros és Hajdúnánás között) csatorna menti belvizeinek pH értékét. A vízben jelentős sótartalmat is kimutatott. A szikes tavak magas szerves kolloid tartalmára jellemző mutató az oxigénfogyasztás mértéke, mely itt 200 mg/liter (KMnO/,). Az oxigéntartalom 7 mg/liter, mely a szerző szerint csak a Duna—Tisza közi szikes tavakra jellemző. A Nagyszik vizeiben több olyan rákfaj jelenlétét állapította meg, melyek a Hortobágyi Nemzeti Park területén nem fordulnak elő. A tavak már a közepesnél alig magasabb vízállás esetén is közlekednek egymással. Különösen érvényes ez a keleti szélen levő, 6 vízfelületből álló tóláncolatra. Itt sok esetben erős áramlás is észlelhető a Keleti-főcsatorna felől. A község belterületéhez legközelebb levő, a továbbiakban „nagy tó"-ként emlegetett víz az egyetlen, mely nem áll összeköttetésben a többi tavacskával, emiatt ez szárad ki a leggyorsabban. A tavak átlagos vízmélysége 30 cm, némelyikük azonban csak 8—20 cm, igen sekély vizű. A vályogvető gödör múltjuknak megfelelően a tófenék igen egyenetlen, sok helyen gödrök, máshol félszigetek, szigetek, zátonyok sokasága található. Időszakos vízállás még a szikes rétek mindegyike és néhány kisebb kubikgödör, árok. A Magdolna ér vízszintje is erősen ingadozik, majdnem minden évben előfordul, hogy huzamos szárazságban kiapad. Összehasonlítva a Nagyszik vízállásait, megállapíthatjuk, hogy azok többsége, köztük a természetvédelmi szempontból legérdekesebb nagy tó is az asztatikus vizek típusába tartozik, de nem annyira rövid életűek, mint a Hortobágyra annyira jellemző padkaközi (ephemer) vízállások. A már említett keleti tóláncolat a főcsatorna közelsége miatt folyamatos vízutánpótlásban részesül, kiszáradása csak a rendkívül aszályos években fordult elő. (Pl. 1973-ban.) Ezért ez a hat kisebb tó inkább a szemisztatikus vizekhez sorolható, de csak a vízborítás állandóbb volta miatt. A Nagyszik talajviszonyai és növényzete Talaja rendkívül változatos, mozaikszerű. A Keleti-főcsatornának a legelő szintjénél magasabb vízoszlopa hatására a terület kelet—délkeleti részének talajára erősen hatottak a másodlagos-harmadlagos szikesedési folyamatok. A vályogvetés korában lehordott felső talajréteg hiánya, a sziksó megismétlődő kiválása elősegíti a kubikgödrökből kialakult szikes tavak csupasz partszegélyeinek fennmaradását. Ehhez még hozzájárul a házikacsák, -libák tömeges jelenléte is. További rombolásokat okoz a felső talajrétegben a község disznócsürhéje, mely turkálásával évente többször is végigdúlja a Nagyszik jelentős részét, nem kímélve a tavak környékét sem. A felsorolt okok miatt az eredeti 35—40 évvel ezelőtt még sokkal elterjedtebb oszlopos szerkezetű szolonyec talaj már csak foltokban, kis területeken található. Elsősorban a Magdolna értől keletre, valamint a Borjú kút és a Hegedűs kút melletti sávban maradt meg, ahol szarvasmarha és juh legeltetése kivételével egyéb hatás kevéssé érintette a talajfelszínt és a növénytakarót. 6