Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 5. (Hajdúböszörmény, 1983)
NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Varga Gyula: Mibe került egy módos gazdalány kiházasítása Hajdúszoboszlon a dualizmus korában?
A jegyzék részletes elemzésére itt nem térünk ki, mégis érdemes néhány tényre felhívni a figyelmet. Mindenekelőtt szembetűnő az összeg nagysága. üszszehasonlításul nézzünk meg néhány korabeli árat: Az idézett feljegyzésből tudjuk, hogy id. Czeglédi Lajos 1877-ben építtetett fel egy szárazmalmot. Az építkezés a hozzávaló anyaggal együtt összesen: 1G54 forint 26 krajcárba került. (137. lap). Ugyanebben az évben egy teherhordó szekér vasalással együtt 64 forintba került. 1889-ben épült fel egy 5,5 öles magtárépület, zsindelytetővel, mely 262 forint, 30 krajcárba került. (129. lap). Egy évvel később lett kész a négy öles kukoricagóré, mely összesen 124 forint és 3 krajcárba került. Pár évvel később felépült egy teljes tanya, ház, ól, kamara, szekérszín, juhszín, disznóól, s az építkezés összesen, tehát a felhasznált anyagokkal együtt 988,— forintba került. (Tehát alig többe, mint a kiházasítás!) A „hozomány" tekintélyes része textília. Köztük legnagyobb értéket három bunda jelentett. Ebből kettő festett bőr, egy pusztó. Számottevő a vászonnemű, melyekből a különböző ágyneműk, terítők, alsóruhára való anyagok készültek, s számunkra különösen érdekes, hogy szinte valamennyi ünneplőnek szánt párnahajat, lepedőt kivarrtak. De divatban lehetett már az áttört mintájú hímzés is, hiszen a dunyha, párna végére vásárolt színes selyem alátátként szolgálhatott. Jellemző, hogy az összes anyagot vásárolták, tehát a szövés, fonás az ilyen módos gazdáknál már nem volt szokásban. De nem maguk végezték a ruhaneműk díszítését sem, hanem — miután a mintát rányomatták — külön varrónőket fogadtak, akik a mintákat kivarrták. Ennek ellenére a népviselet még teljesnek tűnik. A ruhák szabásmintáját ugyan nem ismerjük meg a feljegyzésből, de a hozzávaló alsók, nagy és kisebb vállkendők, fejkendők, a selyemkötő, pántlikák, a téli „botos" (harisnya) együttese arra utal, hogy a polgárosodás ellenére itt még erőteljesen élhettek a helyi hagyományok. Vásároltak már „karra" és „nyakra valót" (karkötő, nyaklánc), de a jeggyűrűt még nem ismerték. Bizonyossá vált a feljegyzésből, hogy itt is szokásban volt a vőlegény megajándékozása. A vőlegénynek vásárolt posztóruha, ezüst gombokkal, fehérruha kivarrással stb. ugyancsak a hagyományos férfiviselet meglétére utal. Nem vásároltak még fehér selyem menyasszonyi ruhát, tehát valószínű, hogy a kék selyemruhában esküdött a menyasszony, hiszen ez volt a legdrágább ruhadarabja. Érdekes szokásra utal az 52. tétel, mely szerint 104 darab kendőt vásároltak ajándékozás céljára. Ennek a szokásnak a meglétéről a Hajdúságból eddig nincs adatunk, de a Szabolcs megyei Ajakon a legutóbbi időkig szokásban volt, hogy a mennyasszony a násznép között saját maga által szőtt kendőket osztogatott szét. Ügy látszik, hasonló szokás emlékét őrizték Hajdúszoboszlón is, csak itt már nem maguk a leányok szőtték az ajándékba szánt kendőket, hanem készen vásárolták meg. A 104 darab kendő közvetve a meghívott vendégek számára is utal. Ha levonjuk a tisztségviselők jelvényei céljára adott néhány darab kendőt (vőfély, násznagyok), akkor kb. 100 meghívott családra számíthatunk, ami összességében 250—300 vendéget jelenthetett. A feljegyzésből bizonyos, hogy a múlt század végén a polgárság még megrendelésre készíttette el bútorait. A felsorolás, amit a leány a szülői háztól magával vitt bizonyára nem teljes, hiszen csak az újonnan készült bútorokat isEgy első osztályú, négyéves ló ára: Egy igás ökör ára: Egy fejőstehén ára: Egy kocadisznó ára : Egy juh ára: Egy pár férficsizma 250,— Ft 100,— Ft 90,— Ft 11,— Ft 2,— Ft 4,— Ft 222.
