Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 5. (Hajdúböszörmény, 1983)
TÖRTÉNELEM - Ruszoly József: Mészáros Károly és a rutén nemzetiségi törekvések 1861-ben
sal, vajha beregmegyei hitsorsai az ő .. . szózatát jelen észrevételünk szellemében magyaráznák". 4 3 Amint az a hazai történeti irodalomból is ismeretes, Dobránszky Adolf már a túrócszentmártoni szlovák gyűlés, azaz 1861 júniusa előtt kidolgozta programját, melyet azonban az ellene indított képviselőházi vizsgálat miatt az országgyűlés felirati vitájában már nem mondhatott el' 4 4 ezért Bécsben előbb németül, 4 5 majd kivonatosan, „népszerű" szövegezésben oroszul is kinyomtattatta/ :f i El nem mondott beszéde sokban megegyezett a Mészáros által „leleplezett" titkos programmal. Lehetséges, hogy az ennek, a kinyomtatottnak első megfogalmazása volt. Nem lehet feladatom, hogy e terjedelmes irományt ehelyütt részletesebben ismertessem, „történeti" érveinek gyengeségét kimutassam, vagy az 1848. áprilisi törvények alkotmányszerűségét a császárhű szerzővel szemben bizonygassam, hatpontos nemzetiségi programjának lényegét viszont márcsak azért is be kell mutatnom, hogy bebizonyosodjék: a rutén néppel együtt érző, 4 7 mégis kora magyar politikai vezetőrétegének liberális nemzeti törekvéseitől fűtött Mészáros Károly nem fantomokkal, hanem valóságos programcsinálókkal hadakozott. Dobránszky Adolf választói nevében közzétett nemzetiségi kívánságainak a lényege a következőkben foglalható össze. 1. Azokban az országrészekben, ahol az oroszok kompakt tömegekben vagy a rokon szlovákokkal együtt, csupán kevés idegen elemmel élnek együtt, az etnográfiai határoknak megfelelően saját orosz megyék alakítandók, melyekben a hivatalos nyelv az orosz legyen, és a cirilbetűs írás használtassék ; kivéve a nyugati egyházhoz tartozó szlávoknak (szlovákoknak) szervezhető járásokat és a más nemzetiségek által lakott községeket, melyekben a saját nyelv használható. 2. Az így megalkotott törvényhatóságok ősi önkormányzata a minsztériummal, a nemzetőrséggel és minden más centralista intézménnyel szemben biztosítandó: e megyék összessége saját kerületet (District) képez. A feudalizmusból ismert négy kerület (Dunáninnen, Dunántúl, Tiszáninnen, Tiszántúl) helyébe az öt elismert nemzet, a magyar, valamint a vele azonos érdekű német [!], a szlovák, az orosz, a román és a szerb számára ilyen saját kerületek szervezendők, melyek mindegyike az eddigi kerületi táblák és váltótörvényszékek helyébe lépő 43 Több bereghmegyei magyar-oroszok: Magyar-orosz nyilatkozat Munkács, ápril. 23-án 1861. Idők Tanúja 1861. április 30., vö. Nyílttér. Több bereghmegyei oroszok: Munkács, ápr. 23. Pesti Hírnök 1861. április 27.; Több bereghmegyei magyar— orosz: Munkács, ápril 23-án (A magyar—oroszok nem separastiták). Magyar Sajtó 1861. április 30. 44 Nem lehet minden kritika nélkül magunkévá tennünk a beszédet németül közreadó Alexander Amvrosievicz Bécsben, 1861. június 10-én kelt előszavának azt az állítását, hogy Dobránszky „aus Anlass der Verificirungs-Verhandlungen mit solcher Erbitterung, angegriffen wurde, dass er bis zu seiner Verificirung, sich den Landtagssitzungen zu eintziehen, somit das Recht, seine Ansichten im Abgeordnetenhause persönlich vorzutragen, aufzugeben genöthigt war". Igaz, hogy az igazoló eljárás során kemény szavak hangzottak el ellene, a házszabályok értelmében azonban mindaddig, amíg mandátumát a ház meg nem semmisítette, azaz 1861. júliusig teljes jogú tagja maradt a törvényhozó testületnek. Egészen egyszerűen nem volt mersze beszédét elmondani. 45 Rede des ungarischen Landtags-Abgeordneten Adolf Ritter von Dobransky in der Adress-Angelegenheit (Wien, 1861). Kivonatosan ismertette Kemény G. Gábor A magyar nemzetiségi kérdés története I. rész, A nemzetiségi kérdés a törvények és rendeletek tükrében 1790—1918 (Bp., 1947) c. művében (68.). Kivonatos fordítása megvan az Országos Levéltár Képviselőházi levéltárának 1865—1868/100. sz. irata mellett. Ezt ismerteti Mayer i. m. 33. 46 AFLOJUJ) MBAHOBHH /IOÖPHHCKHÍÍ: HCCKOJIBKO CJIOB O acejiaHinx yropcKo-pyccxoro HapoA (Be^H, 1861). 47 Mayer i. m. 48—49. 140.