Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 5. (Hajdúböszörmény, 1983)
TÖRTÉNELEM - Ruszoly József: Mészáros Károly és a rutén nemzetiségi törekvések 1861-ben
Az „igények" programszerű, a hongyűlés által törvényben szabályozandó része az országgyűlési választásokat illetően megismételte, hogy 1. a választókerület, „amennyire csak lehetséges", egy nemzetiségű választókból alakuljon, „a magyar elemet a szlávval vagy némettel összekeverni nem kellene, mert ez különféle elemek már nemzetiségi érdek tekintetből a megválasztandó követ irányában nézetekben rendszerint össze nem férnek, és csak ellenszenvet idéznek elő"; 2. „egy kerületbeni választó más kerületben sem erkölcsi, sem anyagi befolyást ne gyakoroljon". A megyei tisztikar választását is járásonként, a nép által kívánták megejteni. Kimondandónak tartották, hogy 1. „a járásbeli tisztikar magában a járásban, és nem a megye székhelyen, saját népe által egy küldöttség előtt választassék meg", mégpedig úgy, ahogyan a „követek a választók által magában a kerületben választatnak"; 2. amennyire lehetséges „a szolgabírói járásokat is nemzetiségek szerint" alakítsák; 3. „egyik járás a másik járásnak választásába semmiképp be ne folyjon"; 4. a központi tisztségviselők — az alispánok a jegyzők, a törvényszéki ülnökök, a tiszti ügyész stb. — a megye székhelyén a községek képviselői által választassanak meg. A máramarosiak is az anyanyelv ápolását és védelmét tartották nemzetiségük legfőbb biztosítékának, éppen ezért úgy vélték, hogy 1. az „al- és főtanodákban a tanuló ifjúság számára nemzetiségek szerint külön, az államtól fizetett literatúrai tanár legyen, hogy mindenki a maga nyelvét már az iskolában tanulmányozhassa és művelhesse"; 2. „minden rutén választókerületben [és nyilván járásban is — R. J.] egyéniség megválasztása egyik kellékéül szolgáljon a rutén nyelv kellő bírása". Ezáltal nemzetiségük politikai érvényességét is biztosítva látták volna. A máramarosiak ezen, a továbbfejlesztendő 1848. áprilisi törvények keretébe beilleszthető igények teljesítésével elérhetőnek vélték a nemzetiségek egyenjogúságát, a súrlódások kiküszöbölését és a még csírájában lévő ellenszenv feloldását. 3 9 E lap 1861. április 9. és 11-én újabb cikket közölt, melynek szerzője Ungifi álnévből ítélve valószínűleg Ung megyei lehetett. Egyetértve a máramarosiakkal kifejezetten magánnézeteinek kifejtését ígérte ugyan, az általa megfogalmazott igényeknek az előbbiekkel való egybehangzása mégis arra vall, hogy a hasonló nézetekből lassan kiformálódóban volt a közös program. Ö is a „magyarországi oroszok vagy rutének"-nek a keleti egyház biztosította történeti különállásából vezette le a nemzetiségi egyenjogúságra való igényt. Bár „a történelmi alapoknál fogva följogosítva lennénk — írta — a magyar korona alatt önálló tartományt igényelni", mivel azonban enélkül is biztosíthatók nemzetiségi jogaik, nem kívánnak „semmiféle »Ruthénia« név alatti tartomány alakíttatását", amivel egyébként „a felmerült nemzetiségi súrlódások ideje óta nem egyszer vádoltatánk alattomos és nyilvános elleneink által". Elismerte a magyar nyelvnek törvényhozási és megyegyűlési tanácskozásokban, valamint közigazgatási és törvénykezési hatóságok kizárólagos használatának jogosságát, csupán a törvények és megyei rendeletek nemzetiségi nyelveken való közzétételét s a megyei jegyzőkönyveknek a magyaron kívül a helyi többségi nyelven való hasábos szerkesztését tartotta szükségesnek, kiemelve, hogy jogértelmezési vita esetén az eredeti magyar szöveg „mindenkor eldöntő erővel birand". E felfogás egyébként lényegileg megegyezett a majdani 1868: XLIV. tc. vonatkozó rendelkezésével. A cikkíró nemzetisége egyéb igényeit hat pontban foglalta össze. 1. A „magyarországi oroszok" nyelvöket szabadon, minden megszorítás nél39 Több mármarosi ruthén: Ruthén ajkú hazánkfiainak igényei. Máramaros-Sziget mart. 6. Sürgöny 1861. március 16. Futólag, más címmel említi Mayer i. m. is (28—29.). 137.
