Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 4. (Hajdúböszörmény, 1980)

TERMÉSZETTUDOMÁNY — NATURWISSENSCHAFTEN - Sterbetz István: Megfigyelések a Suschkin lúd (Anser neglectus Suschk.) etológiájáról és ökológiájáról

esetleg az egyéb, vele közös költőterületen fészkelő vadlúdfajok sodrása következtében alakultak így a Suschkin ludak vonulási útvonalai. összefoglalás Az elmondottakat összegezve megállapíthatjuk, hogy a Suschkin lúd (Anser neglectus Suschk) század elején tartósan megnyilvánult inváziója a húszas években visszafejlődött, és azóta Európában, Ázsiában egyaránt ritkaságként fordul elő alkalom adtán ez a vadliba. A tudomány legújabb állásfoglalása szerint az Anser fabalis atavisztikus szín variációjának tekintett Suschkin lúd nem csak a taxonomiai értékelések során hangzotatott csőr és lébszínezettel tér el a vetési lúd alfajoktól. Összehasonlító csonttani vizsgálata során sternumán az A. fabalistól kis eltéréseket lehetett megállapítani. Nyak és fejtollazata a vetési lúd alfajoknál feltűnően sötétebb, ez a szélsőséges színezet szembetűnő a szabadban is. Test- és csőrméretei, valamint súlya mindenkor a vetési ludaknál mért értékek felső határán alakulnak. Hangja mélyebb, kevésbé tagolt, árnyalatokban szegényebb, mint az A. fabalis rassoké, olyannyira, hogy ennek alapján a szabadban biztonsággal felismerhető. A vetési lúdnál lassúbb, nehézkesebb repülését kevésbé pneumatikus csontozata (vállöv) magyarázza. Környezetigényét illetően a sztyeppei biotópokhoz való ragaszkodása szembetűnő. Nem szívesen vegyül egyéb lúdfajok csapatába, a megfigyelések zöme magános példányokra, vagy homogén, kis csapatokra vonatkozik. Öszi megjelenése és vonulásának kulminációja Közép-Európában az egyéb északi lúdf a jókéval egyezik. Az egykori hortobágyi megfigyelések alapján tavasszal csak későn, áprilisban, vagy május elején indul vissza ismeretlen költőterületére. Johanen (1962) szerint a vetési lúd ősi formája lilásrózsaszín lábú és csőrgyűrű jű madár lehetett a harmadkor végén, vagy a negyedkor elején. Az alfajok kialakulása a glaciális és interglaciális időszakokban történt az ősi areál felaprózódásának folyamatában. E teóriából kiindulva lehetségesnek tartom, hogy az ilyen csőr és lábszínű, sajátos hangjáról megkülönböztethető, lomha röptű, szeparált magatartású ludak egykori inváziója egy reliktumpopulációból származott, amely megfogyatkozott állapotban talán még napjainkban is létezik. Egy ilyen ősi bélyegeket megtartó populáció létezése azonban nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy ugyanakkor bármelyik A. fabalis alfaj állományában időnként ne jelenhessenek meg rózsaszín csőrgyűrűs és lábú, atavisztikus példányok is. Az A. neglectus probléma sorozatokra alapozott texonomiai értékelést, korszerű etológiai és ökológiai vizsgálatokat kívánna meg. Ennek azonban a Suschkin lúd ritkasága miatt a jövőben talán már soha nem adódik lehetősége. IRODALOM Baker, E.—Stuart, C. (1921) : Fauna of Britisch India. (Birds. Vol. II. 243.) Beretzk, P. (1938): Die Vogelwelt des Fehér-Sees bei Szeged. (Kócsag, IX—XI. 1936— 1938. 32—46.) Beretzk, P. (1946): Vadlibákról-vadrécékről. (Nimród Vadászlap I. XXXIII) 6. sz. 86—89.) Buturlin, S. A. (1934): Übersicht der Saatgansrassen. (Aquila 1931—1934. 38—41. 219— 226.) Chernel, 1. (1918): Daten zur Vogelfauna Ungarns. (Aquila 1917. XXVI. 16.) Cramp et al. (1977) : Handbook of the Birds of Europe, the Middle East and North Afrika. Vol. I. (Oxford 36.) Delacour, J. (1951) : Taxonomic Notes on the Bean Geese, Anser fabalis Lath. (Ardea 39. 135—142.) 40