Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 4. (Hajdúböszörmény, 1980)

TERMÉSZETTUDOMÁNY — NATURWISSENSCHAFTEN - Sterbetz István: Megfigyelések a Suschkin lúd (Anser neglectus Suschk.) etológiájáról és ökológiájáról

Biharugra, 1951. X. 12. 8-as homogén csapatból 1 példány elejtve halas­tavon. Biharugra, 1961. XI. 2. A. fabalis csapatban látott és felismert magános Suschkin ludat a halastavon gyűjtöttem. Kardoskút, 1952. IV. 11. A természetvédelmi terület szikestavának szom­szédságában, Füvespusztán 6 egyedből álló csapat táplálkozott az ugyanott cso­portosuló A. albifronsoktól és A. erythropusoktól elkülönülten. Kardoskút, 1972. X. 30. A. albifronsok alakzatban repülő csapatában hang­jával és nagyságával tűnt ki egy magános példány, amelyet elejtettem. A 9 pél­dány méretei: Szárny 490, csőr 62, alsó csőrkáva magassága 8, csüd 85 mm. Sú­lya 4002 g. A feltűnően nagy testű, súlyos lúd csőrformája és a csőrgyűrű széle­sen kiterjedt foltja az A. f. fabalis ^ A. f. rossicus kevert populációjából szár­mazó típusra jellemző. A még élve felvett madárnál azonban a csőrgyűrű színe élénk meggypiros volt, amely később a lúd pusztulása után fokozatosan halvány hússzínűvé változott. E — csupán vörös lába és csőrfoltja alapján Suschkin lúd­nak ítélt — kardoskúti példány óta tudomásom szerint több gyűjtés, vagy meg­figyelés nem történt Európában. A Suschkin lúd mozgalmának alakulását áttekintve megállapíthajtuk, hogy az a század első évtizedében a Szovjetunió erópai és Délnyugat-Ázsia sztyep­péin, valamint a kelet-magyarországi pusztákon invázió jellegű volt. A húszas évektől kezdődő visszafejlődést a harmincas évek közepén még egyszer egy kisebb méretű mozgalom szakította meg. A negyvenes évektől kezdődően egyre szórványosabbá válik, a jelenben kifejezetten ritkaság. Elmaradását többféleképpen is magyarázhatjuk. Az A. neglectust bizonyá­ra hasonlóképpen érintette az az általános megfogyatkozás, amely a második világháború utáni években valamennyi egyéb északi vadlúdnál is feltűnően meg­nyilvánult. Feltétlen számolnunk kell magyar viszonylatban a megkerülés va­lószínűségének csökkenésével is, ha tekintetbe vesszük, hogy a két világháború időközében évente átlag 30 000 vadludat lőttek Magyarországon, amelynek cca. 50°/ o-a a Suschkin lúd hagyományos gyülekezőhelyéről, a Hortobágyról került ki (Geréby és Nikolits in Sterbetz 1967), 1945 óta ezzel szemben mindössze négy­ötezer körül alakul az ország vadlúdterítéke. Végül, ha helytállónak ismerjük el a taxonomiai vitákat lezáró atavisztikus színvariáció elméletét, az is elképzel­hető, hogy az utóbbi évtizedekben egy ősi bélyegeket megtartó, ismeretlen fész­kelőterületen elszigetelt vetési lúd populáció elöregedésének, felmorzsolódásá­nak voltunk tanúi. A taxonomiai vizsgálatok mellett elgondolkoztatóan érdekesek a Suschkin lúd szabadtéri felismerésével foglalkozó megállapítások. E tekintetben különö­sen méltányolnunk kell az egykori hortobágyi vadlibavadászok észleléseit, mi­vel annak idején ott évről évre óriási vadlúdtömegeket figyelhettek meg, és a nagy számokra törekvő vadászteljesítmények is megkívánták az egyes fajok magatartásának, repülésmódjának, hangjának alapos ismeretét. Nagy (1906) sze­rint a Suschkin ludat a szabadban jellegzetes mély hangja (amelyről a népies gegelúd elnevezés is származik) árulja el. Testnagysága feltűnő, de jó fényvi­szonyok mellett sötét csőre alapján is felismerhető. Amíg ugyanis a „közönséges vetési ludak sárga csőrgyűrűje kedvező világítás mellett távcsővel szembetűnik, az A. neglectus csőre egyöntetűen feketének látszik, a lilásvörös gyűrű összeol­vad a feketével. Chernel (1918) vasmegyei Ostfiasszonyfán 1913. jan. 13-án ve­tési ludak tömegéből hangja után választotta ki és lőtte meg a magános Susch­kin ludat. Tarján (1926) leírásában a Suschkin lúd repülés közben is feltűnő, sö­tét színű, a vetési lúdnál lassabban szárnyaló vadliba. Nem jár nagyobb csapa­tokban, rendszerint csak 4—5 példányból álló társulásait észlelte. Ősszel is gyak­ran figyelt meg magános példányokat. Hangját ritkán hallatja, még ga-gaga szólama nem változik annyi vékony hanggal, mint a vetési ludaké. Szomjas László levélközlésében ugyancsak a hang alapján történő megkülönböztetést 36

Next

/
Oldalképek
Tartalom