Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúböszörmény, 1977)
Ötvös János: A Hortobágy növényvilága
Hortobágyi viszonylatban is van e kornak emléke. Mátán 1914-ben artézi kutat fúrtak s a fúró 210 m mélységből lignitet hozott felszínre. Sajnos a furatot tudományosan nem vizsgálták meg. Debrecenben az 1850. évben fúrtak egy artézi kutat (a Nagytemplom előtt) s az itt előkerült famaradványokat Staub Móric vizsgálta meg és fenyőfélének nyilvánította. 1 Mivel a két hely (Debrecen és Hortobágy) között nem nagy a távolság, nincs semmi akadálya annak, hogy a mátai lignitet is ne fenyőnek tekintsük. A többi alföldi leletekkel együtt megállapíthatjuk, hogy a Hortobágyot ebben a korban fenyvesek borították. A további korokra nézve ma is megtalálható ún. reliktum növények vezetnek biztosan tovább. A hideg és száraz időszakot szintén száraz, de meleg klímájú kor váltotta fel, melyet uralkodó növényéről mogyoró-kornak nevezünk — ez 7000—5500ig tartott. Ebben a korban kontinentális sztyepp uralkodott pusztai cserjésekkel, a mélyebb helyeken tölgyes ligetekkel. A mogyoró-korban jelenik meg az első szikes (szoloncsák) is. A következő korban a klíma meleg és nedves lesz (atlantikus klíma) s az elszórt tölgyesek zárt erdővé válnak — ez a tölgyesek kora, mely 5500— 2500-ig tartott. Ekkor a sztyepp beerdősült, kialakult az erdős puszta. Az Alföldnek s benne a Hortobágynak is ez az utolsó természetes képe, melyen a tölgy-kort felváltó bükk-kor (2500—800) semmit sem változtatott, legfeljebb több lett a mocsár, a bővebb csapadék következtében nagyobb méretű áradások hatására. Összegezve a Hortobágy egykori növényvilágáról elmondottakat megállapíthatjuk, hogy a Hortobágy a postglaciális korban előbb természetes puszta, azaz klimatikus sztyepp, majd erdős lápterület sztyeppfoltokkal, végül erdős sztyepp volt megfelelő növényekkel. Erről a természetes képről a tudomány megállapította, hogy a Hortobágy az orosz erdős sztyeppek legnyugatibb nyúlványa, mely Moldván át volt kapcsolatban vele. 2 Ez a természetes táj emberi beavatkozásokra lassan változni, romlani kezdett. A népvándorlás korában a hosszabb-rövidebb időre megtelepedett népek az erdőt irtani kezdették. A magyarság honfoglalásakor azonban még megvolt az erdős puszta, melyen a mélyebben fekvő helyeken mocsarak, az emelkedett helyeken pedig erdős ligetek, füves puszták ékeskedtek, s mindez azért, mert a Hortobágy egykor, a medrét gyakran változtató Tisza árteréhez tartozott. Honfoglaló őseink szívesen települtek le ezen a vízben, legelőben és erdőben gazdag vidéken. A Hortobágy hamarosan „megült" hely lett. A letelepedés azonban erdőpusztítással járt, mert az új életmódra áttérő magyarságnak az erdő rovására szántóföld kellett. Azonban a pusztítás ellenére is még jelentős erdők maradhattak meg, mert a Hunyadiak oklevelei még ekkor is erdőket (tölgyeseket) említenek a vidékkel kapcsolatban. A török hódoltság korában az apró településekkel, falvakkal benépesült vidék elnéptelenedett, leromlott puszta lett. A XVIII. században megkezdődött a csatangoló vadvizek levezetése (pl. Árkus csatorna), majd az 1850-es évektől kezdve a Tisza szabályozása, mikor is a folyó erős gátak közé került. A legkárosabb hatás ekkor érte a Hortobágyot — ugyanis elmaradt az áradás nyomában járó sókimosó 1 Staub M. : Adalékok Magyarország altalajának ismeretéhez. (Földtani Közi. 1875.) 2 Walter, H. : Die Vegetation Osteuropa, Nord und Zentralasiens. Stuttgart Í974. 8
