Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúböszörmény, 1977)

Előszó Örömmel bocsátjuk útjára évkönyvünk harmadik kötetét. Megítélésünk szerint az eddigiek is jól szolgálták Hajdúböszörmény és tágabb környéke biológiai, régészeti, történeti, néprajzi, művészettörténeti és művelődéstörté­neti bemutatását. Bizonyították és bizonyítják azt a kutatómunkát, amelyet a Hajdúsági Múzeum munkatársai és más, külső kutatók ebben a vonatko­zásban végeztek. Évkönyvünk szerkesztésében — szem előtt tartva a debreceni Déri Mú­zeum Évkönyvének és a berettyóújfalui Bihari Múzeum Évkönyvének a jelle­gét — bizonyos változtatásokat hajtottunk végre. Ezek tartalmi vonatkozá­súak és azt a célt szolgálják, hogy a Hajdúsági Múzeum Évkönyvének jól kö­rülhatárolható profilja bontakozzon ki s elsődlegesen olyan témákkal foglal­kozzon, amelyek területileg is múzeumunk gyűjtőkörébe és tudományos érdek­lődésébe tartoznak. Ilyen megfontolások alapján játszanak meghatározó szere­pet jelen évkönyvünkben a hortobágyi, és tiszacsegei tanulmányok. Termé­szetesen évkönyvünk most sem s a későbbiekben sem mond le arról, hogy elsősorban hajdúböszörményi vonatkozású cikkeket közöljön, illetve arról sem, hogy nélkülözze a hajdúság történetére vonatkozó írásokat. Évkönyvünket a jövőben is tematikus szempontok alapján szándékozunk szerkeszteni, mert meggyőződésünk, hogy így emeljük a színvonalát és haté­konyságát. a Szerkesztő 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom