Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúböszörmény, 1977)
Nagy Sándor: A tiszacsegei Nagymajor
fogva csegei föld... Az ohati monostor természetesen ohati földön épült, Telekháza helyén." 2 2 Bár abban az időben levéltári kutatásokra még megvolt a lehetőség, Végh Kálmán Mátyás kísérletet sem tett, hogy állításait korabeli okiratokkal igazolja. A Századok 1905. évfolyamában újabb hosszabb tanulmányt tett közzé, 2 3 és Zoltai Lajossal szemben azt állította, hogy Nagymajor Ohathoz tartozott és a „Boldogságos Szűz ohati monostora vagy apátsága és faluja Ohat, a Kócs és Csege közötti nagy út mellett, a mai csegei Nagy majorban feküdt." Szerinte Nagymajor hagyománya csak a XVIII. század elejéig nyúlik vissza, annyit azonban sikerült megtudnia, hogy a Neoacquistica Commissio idején egy Vay generális kapta s a csegei városházán őrzött 1787. évi hitelesített telekkönyv szerint Nagymajor birtokosa a báró Vay család. Az adományos Vay család építette a meglevő épületek legnagyobb részét úrimódon, szilárdul, kőből és téglából. A köztudat azonban azt is elárulja, hogy az épületek egy része csak átalakított. Érdekes épületként említette a kastély melletti hármas csarnokú magtárat, amelynek középső csarnoka magasabb és szélesebb, a két szélső keskenyebb és alacsonyabb. Az összes méretek megegyeznek a középkori szerzetes templomok méreteivel. Különösen egyeznek a méretek a zárni apátság templomának méreteivel és fekvése is kelet-nyugati. Feltehető tehát, hogy az átalakított magtár volt az ohati apátság temploma. Azt azonban elismerte, hogy ez csak feltevésként állhat meg, de ténynek, ásatások nélkül még ő sem fogadhatja el. A magtárnál is érdekesebb épületként említette a kastélyt, amellyel már korábbi tanulmányában is foglalkozott, de akkor még csak kívülről látta az épületet, időközben azonban belülről is alkalma volt megtekinteni. Az épület külső leírását úgy adta elő, mint korábban. Ami a belsejét illeti, kürtőforma, négyszögletű lépcsőházból lehet bejutni a cellaszerű szobákba, amelyek egymásba nyílnak, de valaha, könnyen lehet, külön-külön bejárójuk volt a szűk, négyszögletes folyosóról. Az ebédlőnek nevezett földszinti szobába, középtájon egy három görbe vonalból alakított gótidomú bolt van, amely két oldalt két oszlopra támaszkodik. Ezek az oszlopok az ebédlő feletti első emeleti szobába is felnyúltak, de hogy a szobát ne rútítsák, utóbb lefaragták. Ezek a jelek hirdetik a múltat, a gótidomú ív után következtetve talán abból a korból, amikoron 1336-ban Ohati Arnold és Pércsi Miklós határt járattak Ohaton az egri káptalan által. Ebben a tanulmányában is részletesen leírta a pincehelyiségeket, amelyek szerinte börtönök voltak, de azt is feltételezte, hogy a pincét csak a köréje hullott törmelékek tették földalatti helyiséggé, eredetileg földszint volt és a szerzetesek celláit foglalta magába, a felső nyílásokat pedig csak később vágták s e cellák alját utólag burkolták téglával. Mivel szerinte igazolt tény, „hogy e terület hajdan Ohat tartozéka volt és sehol az egész Ohaton ily nyilván beszélő köveket nem tud felmutatni az 1905. év, melynek nyomán az ohati apátságot kereshetnénk", joggal helyezheti ide, „ahol saxa loquntur". Zoltai Lajos ezeket a laikus megállapításokat nem hagyta szó nélkül és Legrégibb határjárások és helynevek a debreczeni pusztákon c. tanulmányában 24 okiratokkal bizonyította, hogy „Ohat mostani határára, észak és kelet felől pár száz holdnyi eltérést leszámítva, pontosan reá illik az 1336. évi legrégibb határjárás leírása; s így semmi okunk nincsen, hogy az ohati ősi monostor helyéül 22 Zoltai Lajos: A hortobágyi apátságok. Századok. 1904. évf. 537—542. 23 Végh Kálmán Mátyás: Az ohati apátság. Századok. 1905. évf. 630—659. 24 Város c. lap 1912/13. évi 3—9. számaiban folytatásokban. 168'
