Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúböszörmény, 1977)
Nagy Sándor: A tiszacsegei Nagymajor
Nagy Sándor A tiszacsegei Nagymajor Csege urai a XVII. század végén a Vayak voltak. 1 A Vay-testvérek eleinte közösen gazdálkodtak s a birtok felosztására először az 1760-as években, majd 1787-ben került sor. Előbb három, majd négy részre parcellázták a falu határát s ezzel együtt a jobbágy telkeket és a jobbágyokat. A felosztás után egymást követően négy gazdasági központ épült a határban: Nagymajor, Kismajor, Cserepes és Szilágy. 2 Nagymajor akkor vált az egyik uradalom központjává, amikor a XVIII. század végén, vagy a XIX. század első éveiben felépült a kétemeletes kastély. A második világháború alatt a község régi jegyzőkönyvei és iratai majdnem teljesen elpusztultak, megsemmisült a Vay családnak az Országos Levéltárban őrzött iratanyaga is, ezért Nagymajorra csak a XIX. század elejétől vannak megbízható adataink. Ebben az időben Csege és határának negyedrészét báró vajai Vay Miklós generális bírta őseiről reá szállott örökös jussal, egynegyed-egynegyed részben pedig Vay József udvari tanácsos, a hétszemélyes tábla tagja, az 1798-ban utódok nélkül meghalt Vay Dániel özvegye, gróf Wartensleben Eszter és Pécsy István udvari tanácsos voltak a tulajdonosok. A Csegétől „mintegy 1/4 mérföldre egy tölgyes erdő mellett, szép kies, felemelkedett helyen" fekvő Nagymajor Vay Miklós generális jószágához tartozott. Itt állott — a ma is meglevő — kétemeletes „condescensionalis ház", amelynek pincéjében 80 gönci hordó bor és 9000 pozsonyi mérő élet fért el, amint ezt a generális birtokainak megbecsüléséről 1819 decemberében készített összeállítás tartalmazza. A leltárszerű felsorolás szerint volt itt négy, vályogból, nádfedéllel, kőkéménnyel épített béres ház, két vályogistálló 48 ökörnek, illetve 180 szarvasmarhának s éppen az összeírás évében készült egy 30 öl hosszú, 5 öl széles istálló a finom szőrű juhoknak, amelyek már karácsony után ellenek. Ebben a hodályban könnyen elfért 500 ellő juh. Egy tölgyfa oszlopokon álló, deszka oldalú, zsindely tetős csűrben 1500 kereszt életet, egy ugyancsak tölgyfa lábakon álló, fenyőlécből készült, nádfedeles góréban pedig 250 köböl csöves kukoricát lehetett tárolni. Volt egy vályogból, nádfedéllel készült aprómarha ól, egy tölgyfa oszlopokon álló, nádfedelű és oldalú fáskamra, egy ugyanilyen anyagokból épült szekérszín, két árnyékszék s a marhák számára egy kút. A kastély kertjében egy egészen nagy, faragott kövekből készült jó ivóvizű kútról is számot adott az értékelés, amely részletesen 1 Szabolcs-Szatmár megyei Levéltár. (A továbbiakban: SzSzL.) Acta politica, Fasc. 107. 73. 2 Papp József: Tiszacsege. (Debrecen, 1967) 62. és Bencsik János: Egy jobbágyközség gazdasági és társadalmi élete az úrbérrendezéstől a jobbágyfelszabadításig. In: Acta Universitatis Debreceniensis de Ludovico Kossuth Nominatae. Series Historica X. Magyar Történeti Tanulmányok III. (Szerk.: Szendrey István, KLTE, Debrecen, 1970) 51. 151'
