Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)
Bencsik János: Gazdálkodás Kecskéspusztán, Kisújszállás külső legelőjén
tartást (de itt is meghatározott mennyiség) úgy tartják számon a kutatók, hogy az a pásztor egyik legjövedelmezőbb részbére, a vagyonosodás alapja. 13 0 A tanulmányozott levéltári anyagban egyszer találtunk példát arra, hogy a gulyások, az ökörcsordások és a ménespásztorok bérében szerepelt két állat egy nyári szabad legeltetése. m Sőt ennek az ellenkezőjére vannak adataink, nevezetesen megtiltották a pásztorok bér ellenében való (!) állattartását is, s csak akkor tarthatott állatot az általa pásztorolt gulyában stb. is, ha redemptusi joggal rendelkezett. 13 7 A legeltetés rendjéhez az is hozzátartozott, hogy a tanácsbeliek megszabták azt, hogy valamely két csapat állat (gulya) hetente, kéthetente váltogassa a legelőiket, nehogy a rosszabb vagy szűkebb járás on lévő csapat hátrányt szenvedjen. Hasonlóan gondosságra vall az is, hogy lehetőség szerint nem cserélgették a pásztorok személyét, illetve arra is törekedtek, hogy egy-egy pásztor a „tavalyi gazdasága" állatait őrizze a jelen évben is. w Különösen nehéz szolgálatot jelentett a külső, árendált pusztákon való pásztorkodás, ezért mind az árendált pusztákra, mind később a saját tulajdonú Kecskésre sorshúzás útján állítottak pásztorokat. 13 9 Most pedig lássuk, hogy a tanulmányozott korszakban mely családok szerepeltek a számadópásztorok listáján: Csipő Ferenc (1817), Szombat János, Kocsis Szabó János, Pocsai András, E. Balázsi György, Varró Péter, Földi András, Szabó Gáspár, Szabó András, R. Nagy János, Göntzi Sándor, Czépán András, Kovács Péter János, Kultsár Kiss Bálint (1841), Monoki Ferenc, Szántó István, Komáromi Sándor, Ábri Lajos, Majláth Ferenc, Farkas János, Vida András, Zoller Károly, Végh Lajos, Czifra Pál, Czifra József (1869). III. A tiszacsegei Kecskés puszta, Kisújszállás külső legelője Tiszacsege először akkor jutott fontos gazdasági szerephez Kisújszállás gazdaságtörténetében, amikor 1816-ban Vay báró tiszttartója felajánlotta a Kecskés puszta bérletét a birtokosság részére, s miután e pusztát árendálni kezdték. E bérlethez a közösség ragaszkodott, ezért a szerződés végén kikötötték: „Eltelvén az Árendális esztendő, ha a pusztát a Méltóságos Generális Ur ismét árendába kiadná, mindenek felett az elsőbbséget a Communitasnak fogja adni Ő Nagysága." 14 0 Ettől kezdve kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosnak tekinthető a bérleti viszony a gazdaközönség és a földbirtokos (illetve a későbbi tulajdonosok) között, mígnem 1862ben örökáron megvásárolták Kecskést. 14 1 A puszta és a hozzá tartozó részek megvásárlásáról egy késői méltató azt írja, hogy „Kecskés puszta vételével (rendkívül) üdvös cél akar(t) eléretni .. . ezen a vidéken uralkodó gyakori szárazság miatt. . . adóját és egyéb közterheit nem birhatia (az adózó nép), hanem emellett szükség kép még barom tenyésztésre is van utalva". 14 2 Aki Tiszacsege múltja iránt érdeklődik, az több tanulmányt, sőt a falu történeti monográfiáját is kézbe veheti. 14 3 A XÏX. század közepén Fényes Elek ezt írta településünkről: „Csege. . . Szabolcs vármegyében, a Tisza mellett (van). 21 első osztály beli egész telekkel. Határa róna fekete föld, melly minden veteményt gazdagon terem, a mellett roppant kiterjedésű (a határa), ... rétje, legelője igen sok." i U A báró Vay család birtoka volt; Cse256
