Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)
Nyakas Miklós: Polgár mezőváros különös jogállása a XVIII. században (a separata porta)
(50 1/2), Debrecen (45), Sopron (40), Felsőbánya (24), Nagyszombat (21), Lőcse (20), Buda (20), Modor (16), Eperjes (14 1/2), Bazin (14), Szatmárnémeti (14), Selmecbánya (14), Besztercebánya (12 1/2). Polgárral egyező (12) portaszámot viselt Kassa és Kőszeg. Kevesebb adó terhelte a következő városokat: Székesfehérvár (10), Pest (9 1/2), Ruszt (9), Breznóbánya (9), Szentgyörgy (9), Bártfa (8), Eger (8), Kismarton (8), Késmárk (8), Szakolca (8), Korpona (6 1/2), Körmöcbánya (6), Nagybánya (6), Esztergom (5), Győr (4), Kanizsa (4), Trencsén (4 1/2), Kisszeben (3), TJjbánya (1 3/4), Bakabánya (1 1/2), Bélabánya (1 1/2), Libetbánya (1 1/2), Zólyom (1 1/2). A fenti számok önmagukért beszélnek, s megvilágítják Polgár példátlan arányú megterhelését, hiszen e szerény mezőváros a lényegesen fejlettebb, gazdagabb nagyrészt szabad királyi és bányavárosok közt is a nagyobb terheket hordozókhoz tartozott. Nyilvánvaló, hogy a város ezt a megterhelést sokáig nem viselhette, s az a pusztulás legfontosabb motívumává vált. Az is érthető viszont, ha ezt az állapotot a hadbiztosság mindenképpen szerette volna fenntartani. Ez az elképzelés megfelelt a többi hajdúváros igényének is. Csanádi Sámuel főkapitány ezért nyomatékosan figyelmeztette a polgáriakat, hogy azok mindenben a hajdúvárosok kapitányától függjenek, s a „Hajdú Városokkal együtt Contribuállyanak".'' A Hajdúkerület álláspontját sikeresen keresztül vihette, hiszen maga mögött tudhatta a császári hadsereg érdekeit. Pálffy János például az egri nagypréposthoz intézett levelében félre nem érthető módon leszögezte, hogy a hajdúvárosokat minden körülmények között fenntartani és oltalmazni akarja. Azért ellenzi Polgár elszakítását a Hajdúkerülettől, mert akkor a többi városra elviselhetetlen teher nehezednék.' 1 A Hajdúkerülethez intézett leveleiben pedig egyértelmű parancsot adott, hogy Polgár továbbra is a hajdúvárosokkal együtt adózzon. A fenti érdekek mindennél erősebbnek bizonyultak, s így Polgár adózás tekintetében pusztulása pillanatáig megmaradt a Hajdúkerület kebelében az 1715-ös országgyűlési határozat, az egri káptalan és Szabolcs vármegye minden tiltakozása ellenére. A polgári hajdúk így teljesen lehetetlen helyzetbe sodródtak! A helyben maradás nem bizonyult járható útnak, hiszen a földesúri taksa fizetése mellett a példátlanul súlyos állami adózás elviselhetetlen terhet jelentett. Beláthatták, hogy a Szabolcs megyéhez való csatlakozás nem valósítható meg; az adott helyzetben tehát számukra nem mutatkozott más kiút, mint a várost pusztán hagyni. E fejlemény 1717 nyarán következett be, s mint látni fogjuk, kihatásában merőben más helyzetet eredményezett. 5 4 A nagy adóteherrel sújtott város pusztulása ugyanis nehéz helyzet elé állította a felsőbb kormányszerveket (1723-tól különösen a Helytartótanácsot), a Hajdúkerületet, Szabolcs vármegyét, számos más törvényhatóságot, de magát az egri káptalant is. A kérdés ugyanis így vetődött fel: ki fizesse ezután Polgár adóterhét? Az első pillantásra legkézenfekvőbbnek látszott, ha Polgár hadiadóját a Hajdúkerület belügyének tekintik és a hajdúvárosok adóján nem változtatnak. A város pusztulása után valóban ezzel próbálkoztak, s a hadiadót eleinte automatikusan a hajdúvárosokkal fizettették meg. Arra vonatkozóan sajnos nincs támpontunk, hogy e kötelezettségnek a városok mennyiben tettek eleget. Az bizonyosnak látszik, hogy az amúgy is súlyosan megterhelt hajdúvárosok a polgári adóterhet sokáig nem viselhették. S bár a
