Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)
Nyakas Miklós: Polgár mezőváros különös jogállása a XVIII. században (a separata porta)
kóczy Lajos kállói kapitány bizonyos követelések fejében adományként Polgárt és Szentmargitát kérhette." Bár ezt elutasították, kérelme mégis bepillantást enged a kor zilált jogviszonyaiba. E légkörben válik igazán érthetővé az a tény, hogy a második hajdúfelkelés során a kettős káptalani birtoktestet Homonnai Drugeth Bálint főkapitány a hajdúknak adományozhatta, 1 2 s azt II. Mátyás megerősítette," sőt a hajdúkat birtokba is iktatták. 1 5 Rendkívül keveset tudunk a leszállott hajdúk társadalmi-politikai berendezkedéséről, életük első évtizedeiről. Nem kivétel természetesen ez alól Polgár sem, bár e korszak egyetlen fentmaradt hajdú városi statutuma e városban keletkezett. Az a tény azonban, hogy a későbbiekben hajdúkiváltságát elvesztette, levéltára megsemmisült, öntudatlanul is arra ösztönözte a kutatókat, hogy e városnak másodlagos szerepet tulajdonítsanak. Ezért nem tisztázódott egész sor alapvető kérdés sem, bár ez a többi hajdúvárosra is érvényes megállapítás. A legutóbbi helytörténeti monográfiák megírása közben derült ki, hogy a hajdúk nem néptelen, puszta helyekre szállottak le, hanem a hajdútelepítés időszakát megérte a régebbi jobbágylakosság egy bizonyos hányada is. E jelenség legtisztábban Hajdúhadház 1n és Hajdúnánás 1 6 esetében mutatható ki. de bizonyos jelek arra utalnak, hogy ez Hajdúdorog 1 7 és Hajdúböszörmény 1" esetében is így volt. Az újabb kutatások tehát egyértelműen igazolták Császár Edit három évtizeddel előtti feltevését. 1 9 Polgáron a régi lakosság továbbélését már Módy György felvetette, 20 a legújabb adatok pedig e feltevését egyértelműen bizonyítják is. A két helység 1599-ben és 1600-ban ugyan elpusztult, 2 1 a régi lakosság azonban mégsem tűnt el nyomtalanul, hanem azok visszaszivárogtak régebbi lakóhelyükre. 1600-ban ugyan a szentmargitai jobbágyok gabonadézsmájukat Monokon, Prügyön és Lökön adják meg, de 1605-ben a két helyet (Polgárt és Szentmargitát) újra lakták. 2 3 Ekkor a megjelent dézsmaszedőknek kiváltságaikra (?!) hivatkozva nem adták meg a dézsmát. Nem tűntek el a jobbágyok a hajdúk letelepedése után sem! 1610-ben, tehát jóval Homonnai Drugeth Bálint adománylevelének kelte után Agárdi János, kállói királyi hadnagy kérelemmel fordult gróf Thurzó Györgyhöz, Magyarország nádorához és kállói kapitányhoz, amelyben azt adta elő, hogy .,egy Chege nevű puszta falu helyet Zabolch vármegyében meg akarna szállítani", s kéri a nádort, engedje meg neki „Polgárdi és Szent Margitai Jószágból Jobbágyokat annak megszállítására hinia." 2 3 Az esetleges áttelepülésről nem tudunk, de számunkra ez nem is lényeges, mert a jobbágyok további jelenlétét más dokumentumok is bizonyítják. A hajdúk korai letelepedésére utal Polgáron Báthori Gábor erdélyi fejedelem 1611-ben kelt levele, amelyben arról értesít, hogy Polgáron „jövevény legények" (hajdúk) telepedtek meg. 2 4 1613-ban II. Mátyás megerősítő oklevele Polgárt olyan helynek jelzi, amelyben a hajdú vitézek már megtelepedtek."' Szentmargita a polgári hajdúk letelepülte után nem volt néptelen. Bizonyíték erre Agárdi János fent említett kérelme, de az állításunkat más adatok is támogatják. így például Szabolcs vármegye 1613-as követi utasítása panaszkodott a böszörményi, hadházi, polgári, nánási, szoboszlói és szentmargitai hajdúvitézek garázdálkodása miatt. 2' A követi utasítás Polgárt és Szentmargitát tehát külön és hajdúk által lakott helyként jelöli meg. Mellettük jobbágynépességnek is laknia kellett. Ugyanebben az év73
