Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)

Nyakas Miklós: Polgár mezőváros különös jogállása a XVIII. században (a separata porta)

Nyakas Miklós POLGÁR KÜLÖNÖS JOGÁLLÁSA, A „SEPARATA PORTA' Az utóbbi években örvendetesen megnőtt a történeti kutatás szempontjából eddig méltatlanul elhanyagolt Polgár — hajdani mezőváros — ma nagyközség iránti érdeklődés.' E tényben döntő szerepet játszott az a mozzanat, hogy a helyi tanács megíratta a nagyközség történeti monográfiáját.' E munkálatok során számos, eddig nem sejtett problémakör vetődött fel, amelyek sajátosan színezik, vagy éppen más megvilágításba helyezik tájunk, a Hajdúság múltját. Ilyen eredmény volt többek között a mezőváros különös jogállásának a felderítése is; a hajdúktól visszaperelt, újra a káptalan birtokába került Polgár ugyanis végig a XVIII. századon keresztül Szabolcs vármegyétől függetlenül adózott, portái tekintetében tehát nem tartozott hozzá, azaz „separata portával" rendelkezett, ahogyan azt az egykorúak mondották. A jobbágyok számára oly nagy fontosságú kiváltság kialakulása — földesuruk, az egri káptalan hathatós közreműködése mellett — hosszú történeti folyamat eredménye volt, amelynek gyökerei még a XVI. századba nyúlnak vissza. E különös jogállás kialakulásának folyamatát — amely egyszerű mezőváros esetében páratlan — óhajtjuk nyomon kísérni, szerepét, jelentőségét megvilágítani. A feudalizmus utolsó időszakában a polgári határ Szentmargitával együtt (bár az nem tartozott a polgári jobbágyközösség fennhatósága alá) több, mint 60 000 holdat tett ki. E hatalmas területen a középkor folyamán több virágzó falu állott, Csősz, Kékesegyháza, Szentmiklós, hogy csak a legjelentősebbeket említsük. E települések azonban részint a középkori pusztásodás, részint a török időszak dúlásai következtében elpusztultak.

3 Polgár mellett legéletképesebb településnek Szentmargita bizonyult, amely csak a XVII. század elején szűnt meg lakott hely lenni. Szentmargita előnyös fekvését, helyzeti energiáját bizonyítja, hogy e területet a káptalan a hajdúváros elpusztulta, 1717 óta mindig külön kezelte, s mint önálló pusztabirtok fontos szerepet játszott a földesúr gazdálkodásában/' Majorsági központként újra lakott hellyé válott, sőt a XIX. század utolján templomot is építettek itt. Önálló községgé ennek ellenére csak a felszabadulás után alakulhatott. E hatalmas területen az egri egyházmegye ősrégi, még Szent István király által adományozott birtokokkal rendelkezett, bár a tulajdonképpeni Polgár nem tartozott az ősi adományok közé. A térség viszonyainak alakulásánál szembetűnő az a céltudatos birtokszerző politika, amelyet az egri káptalan fejtett ki annak érdekében, hogy e tájon összefüggő birtoktestet alakítson ki. E folyamat lezárultát lényegében Bakócz Tamás birLokszerzéseiben jelölhetjük meg.

5 71