Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)

Bencsik János: Gazdálkodás Kecskéspusztán, Kisújszállás külső legelőjén

legelőjoggal rendelkezett. Előfordult, hogy kevesebb állatot hajtott a közlegelőre, mint amennyit a joga alapján hajthatott volna, ilyen esetekben a fölösleges lehetőséget évi haszonbérletbe adta. Természetesen a legelők szorulásával párhuzamosan korlátozták az ilyen jogokat is. 1868-ban is meghatározták, hogy ,,a birkák túlságos mennyiségben lett elszaporodásának meggátlására senki feles legelőjére birkát nem vállalhat, s legelőt birkára nem adhat".

6

1 Úgy látszik, hogy a fenti határozat számos juhtartó gazdát érinthetett, mert többen tiltakoztak e határozat ellen.

6

2 A kerületnek kellett közbelépnie, s biztosítani a polgári földhasználat érvényesülését e tipikusan redemptus szellemben született intézkedés ellenében.

6

3 Ennek hatására úgy módosították a fenti határozatot, hogy ,,a feles legelő megvételi joga bizonyos ideig a helybeli lakosok részére fenntartatik". Csak miután a helyi igényeket kielégítették, bérelhették az idegenek a legeltetési jogot. A legeltetés állandó gondot jelentett, ezért 1868-ban mindenképpen meg akarták változtatni az eddigi gyakorlatot; úgy akarták módosítani a jogot, hogy „a birtokosok földjére kivetett telekadó forint összege legyen az alap".

6

4 Majd azt javasolták, hogy az első osztályú földre 3 forintos, a másodosztályú földre pedig 7 forintos kulcsra verhessenek egy számos állatot. A főbíró hivatkozva az 1840-es évi XXX. tc-re az eddigi gyakorlatra szorította a közbirtokosságot.

6

5 Visszatérve a birtoktalanok (irredemptusok) legeltetési lehetőségéhez, 1868-ban azok számára, akik házzal rendelkeztek egy anyakoca és négy malac tartását engedélyezték a legeltetési haszonbér középarányosának lefizetése ellenében.

6

6 Ugyan ezen évben a nagy sertésekért fizetendő bért darabonként 4 Ft-ban határozták meg. A magas bért azzal indokolták, hogy a közlegelőn fölös számú juhok és sertések vannak.

6

7 Sertésen kívül más állatot nem legeltethettek a közlegelőn. Innen az, hogy a csürhekút javítását a birtokosság a birtoktalanokkal közösen javíttatta.

6

8 Az idegenek legeltetésével kapcsolatban kevés adatot tartalmaznak az írott források, mert feltehetően a szomszédos helységek is bővében voltak a legelőnek. Mikor azonban a XIX. század második felében csökkent a legelő-mező, akkor (1860) megszületett a képviselőtestület határozata is, amely a „vidéki vagy idegen marhát" csak akkor engedi befogadni a közlegelőre, „ha azok egyenesen földművelésre használtatnak".

6

9 1868-ban kitiltották az olyan idegeneket is a közlegelőről, akiknek a kisújszállási határban földjük nincs. De ezt a határozatot is megsemmisítette a kerület a már idézett döntésével. így abban az esetben, ha a helyi igényeket kielégítették, az idegenek is bérelhettek legelőj ogot állataiknak a közlegelőn. Vizsgáljuk meg azt a gyakorlatot is, ahogyan megállapították a redemptusok legeltetési jogát, illetve ahogyan az irredemptusok a jűbért, vagyis az árendált legelőért járó bért fizethették. Rendelkezéseik alapja, amint mondottuk, a forintos föld volt, a számításokat pedig a számos állatok alapján végezték. Számos állatként kezeltek minden tavalyinál öregebb lovat vagy szarvasmarhát, két tavalyi bor jut vagy csikót, két szamarat, négy kecskét, egy sertést, nyolc juhot, tizenhat malacot vagy bárányt.

70 Egy számos állat részére az 1900-as évek elején 2000 nöl nagyságú legelőt határoztak meg, ez volt a fű. Feltehetően a múlt században is ennek megfelelően osztották fel a közlegelőt. így állapították meg azt, hogy egy legelőterületre hány állatot lehetett hajtani. 242